2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Donald Trump amerikai elnök kedd este beszédet tart a kongresszus előtt, amelyben várhatóan az új kereskedelmi vámokról és az orosz-ukrán háborúról is fog beszélni.

Az elnöki beiktatása óta ez lesz Trump első nagyobb beszéde, amelyet amerikai idő szerint 21 órától élőben fognak közvetíteni a televíziók – írta a BBC. A beszéd témája az „Amerikai álom megújítása” lesz, és négy fő részből áll majd:

  • Trump második elnökségének eddigi eredményei,
  • az amerikai gazdaság helyzete,
  • a határvédelem finanszírozása,
  • valamint a „globális békére” vonatkozó tervek.

Újraválasztása óta ez lesz az első nagyobb beszéde
Újraválasztása óta ez lesz az első nagyobb beszéde
Fotó: MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a Fox News-nak azt mondta, Trump a beszédében „megünnepli a rendkívül sikeres első elnöki hónapját, miközben felvázolja a „merész, ambiciózus és józan jövőképét. Trump elnök egy hónap alatt többet ért el, mint bármelyik elnök négy év alatt, és az amerikai álom megújítása jó úton halad” – mondta Leavitt.

Tisztviselők szerint Trump arról is beszélni fog, hogy kormánya mit tett és mit fog tenni annak érdekében, hogy „helyrehozza a Biden-kormány által okozott gazdasági zűrzavart, és véget vessen az inflációnak”. A beszédben az elnök azt is szorgalmazni fogja, hogy a kongresszus fogadjon el több forrást a déli határfal további építésének finanszírozására. A Fehér Ház egyik tisztségviselője a televíziónakl azt mondta, Trump ismertetni fogja az orosz-ukrán háború befejezésére vonatkozó terveit is.

Az elnök beszéde után a demokraták ellenvetése következik majd, amelyet Elissa Slotkin michigani szenátor fog előadni. A demokrata törvényhozók több olyan volt közalkalmazottat is meghívtak a keddi kongresszusi ülésre, akiket az Elon Musk vezette Kormányzati Hatékonysági Hivatal bocsátott el az elmúlt hetekben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megint lecsaptak az orosz drónok, külföldi teherhajókban is kár keletkezett
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 13:41
Az orosz hadsereg 156 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntek éjjel, Odessza megyében külföldi teherhajók is megrongálódtak a támadásban – jelentette az ukrán légierő és helyhatósági vezetők.
Nemzetközi Újabb iráni vezetőt ölt meg egy izraeli légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 13:18
Az izraeli hadsereg légiereje „likvidálta” az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét – jelentette a hadsereg pénteken.
Nemzetközi Putyint kritizálta a Telegramon, pszichiátriára zárták az orosz ügyvédet
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 09:31
A szentpétervári pszichiátriára szállították Ilja Remeslot, aki kedden 90 ezer követővel rendelkező Telegram-oldalán írt ellenérveket Putyin elnöki tevékenységével és a háborúval kapcsolatban. 
Nemzetközi Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
Litván Dániel | 2026. március 20. 05:51
Puccskísérlettől vagy izraeli kémektől retteg az orosz elnök? Elképzelhető, hogy tényleg készülődik valami Putyin ellen? Mindenesetre furcsa dolgok történnek Oroszországban.
Nemzetközi Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 20:01
Öt nyugat-európai ország és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Kémbotránytól hangos Szlovénia a vasárnapi választások előtt
Bózsó Péter | 2026. március 19. 19:04
Az ország miniszterelnöke, Robert Golob kedden azzal vádolt „külföldi szolgálatokat”, hogy beavatkoztak a választásokba, miután állítólag az izraeli Black Cube magánkémcég képviselői decemberben Ljubljanában találkoztak az ellenzék fő jelöltjével, Janez Jansával.
Nemzetközi Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:51
Nem engedett a 90 milliárd eurós hitel ügyében.
Nemzetközi Globális káoszt okozhat a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:58
Az ENSZ-főtitkár szerint eljött az ideje a békének a Közel-Keleten.
Nemzetközi Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:22
Az iráni haditengerészet összes tengeralattjárója megsemmisült, és tengeri aknák elhelyezésére szolgáló többtucatnyi hajó is elpusztult az Irán elleni amerikai támadások nyomán – közölte Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter csütörtökön Washingtonban.
Nemzetközi Orbán Viktor nem engedett: két ország is blokkolta az Ukrajna melletti nyilatkozatot
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:42
Csak 25 ország fogadta el a zárónyilatkozatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG