2p

A Fehér Ház szerint Trump felhívta Netanjahut.

Irán és Izrael megállapodott, hogy felfüggesztik az egymás ellen irányuló csapásokat, de megtorlásra figyelmeztetnek, ha ismét megszegik a tűzszünetet, írja a BBC alapján a 444. A két állam azután tette a bejelentést, hogy vasárnap és hétfőn, az áprilisi tűzszüneti megállapodás óta először, lőtték egymást.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn azt mondta, országa „jelenleg” tűzszünetet tart, de az Irán és a Hezbollah elleni küzdelem nem ért véget. Nem sokkal korábban Teheránban jelentették be a fegyveres erők, hogy leállították a katonai műveleteket az Izraelnek adott „fájdalmas válasz” után. Teherán vasárnap rakétákat lőtt Izraelre válaszul a Bejrút elleni csapásra. Erre válaszul aztán Izrael hétfőn a kora reggeli órákban iráni katonai létesítményeket vett célba.

A Fehér Ház szerint Trump felhívta Netanjahut, hogy megvitassák a válságot. Egy izraeli tisztviselő azt mondta, hogy Izrael az amerikai elnök kérésére állította le a légicsapásokat. Arra a kérdésre, hogyan győzte meg Netanjahut Irán támadásának leállításáról, Trump így válaszolt, azt mondta, hogy most kell észnél lenni, mert nagyon közel vannak „egy nagyon erős, nagyon jó megállapodás aláírásához”.

Az elnök az Axios amerikai hírügynökségnek arról is beszélt, hogy Izrael miniszterelnökének megmondta, egyedül kell harcolnia, ha visszatér az Iránnal folytatott háborúba. „Azt mondtam: »Bibi, jobb, ha óvatos leszel, különben nagyon hamar magadra maradsz«” – idézte Trumpot az Axios.

Hétfői televíziós nyilatkozata szerint Netanjahu azt mondta Trumpnak, hogy „Izraelnek teljes joga van az önvédelemhez, és mi szükség esetén élni is fogunk ezzel a jogunkkal” – írta a 444.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG