3p

Izraelben hétfő reggel letartóztatták a pénteken lemondott katonai főügyészt, Jifat Tomer-Jerusalmít, egy palesztin fogoly bántalmazásáról készült videó kiszivárogtatásának ügyében – jelentette a rendőrség.

A rendőrség közölte, hogy a korábbi katonai főügyészt is őrizetbe vették, és hétfő reggel mindkettőjüket a tel-avivi bíróság elé állítják előzetes letartóztatásuk meghosszabbítását kérelmezve, adta hírül az MTI. 

Tomer-Jerusalmi vasárnap búcsúlevelet hátrahagyva hosszú órákra eltűnt, az autóját elhagyva találták a tengerparton, a mobiltelefonja pedig eltűnt.

A rendőrség attól tartott, hogy véget vetett életének. Később megtalálták, a rendőrség szerint valószínűleg a tengerbe dobta a mobiltelefonját.

A főügyészt nyomozás akadályozásával, hamis dokumentum benyújtásával a legfelsőbb bírósághoz, csalással és hivatali visszaéléssel, valamint bizonyíték eltüntetésével gyanúsítják. A volt katonai főügyészt, Matan Solomest, szintén a nyomozás akadályozásával, csalással és hivatali visszaéléssel vádolják.

„Teljes felelősséget vállalok minden olyan anyagért, mely az egységünkből a médiába került. E felelősségvállalásból fakad döntésem, hogy befejezem szolgálatomat mint katonai főügyész” - tette hozzá.

Tomer-Jerusalmi vállalja a felelősséget a kiszivárogtatásért
Tomer-Jerusalmi vállalja a felelősséget a kiszivárogtatásért
Fotó: Wikipédia/izraeli hadsereg

A kiszivárogtatás előtt, és az azóta eltelt év során is az izraeli közösségi médiában jobboldali erők azzal vádolták a főügyészt, hogy a hadsereg és Izrael ellen dolgozik, akadályozza a háború folytatását, amikor síkra száll a hadseregen belüli esetleges visszaélésekkel és bűnesetekkel szemben. Az izraeli hadsereg vezetése számos alkalommal kijelentette, hogy a katonai ügyészség nem gátolja a háborús erőfeszítéseket.

Amikor letartóztattak több tartalékos katonát egy szexuális abúzus okozta sebesülései miatt kórházba került palesztin fogvatartott bántalmazásának vádjával (a BBC nevezi így a palesztint), információs hadjárat kezdődött a katonai ügyészség ellen, amely a letartóztatott katonák ártatlanságát próbálta bizonyítani.

Tomer-Jerusalmi a kiszivárogtatás engedélyezésével, a bizonyító erejű videofelvételek közzétételével ezt próbálta megállítani – de eredménytelenül, a gyanúsított tartalékosok védelmében jelenleg is aktív információs kampány folyik az izraeli közösségi médiában.

A múlt héten az izraeli hadsereg közölte, hogy a rendőrség büntetőeljárást indított a Sde Teiman nevű börtöntáborban tavaly történt eset felvételének kiszivárogtatási ügyében. A kiszivárgott videó 2024 augusztusában került nyilvánosságra a 12-es csatornán, miközben az öt tartalékos letartóztatása zajlott.

A rendőrség szerint a volt katonai főügyész is részt vett a kiszivárogtatásról meghozott döntésben, még mielőtt a felvételeket továbbították volna. Később a vizsgálat megindítása után Tomer-Jerusalmí azt állította a legfelsőbb bíróságnak, hogy nem tudott a felvételek eljuttatásáról a médiának.

A letartóztatott volt főügyésznőt női börtönben, magánzárkában tartják. Itamár Bengvir nemzetbiztonsági miniszter arra utasította a börtönparancsnokot, hogy „helyezzenek el kamerákat a cellában, hogy ne akadályozza a nyomozást, és az élete is biztonságban legyen”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG