2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A nagyhatalmak nem támadhatnak meg más országokat pusztán amiatt, hogy fölényben vannak katonailag, és a világ nem térhet vissza a „dzsungel törvényéhez” – jelentette ki hétfőn Vang Ji kínai külügyminiszter az Irán elleni amerikai-izraeli támadásra utalva.

A kínai állami média beszámolója szerint Vang Ji telefonon tárgyalt Jean-Noel Barrot francia külügyminiszterrel, és megerősítette neki Kína elvi álláspontját az országok közötti konfliktusokkal kapcsolatban.

Hangsúlyozta: a nemzetközi közösségnek a nemzetközi jogot sértő minden egyes cselekménnyel szemben fel kell lépnie, és nem alkalmazhat kettős mércét.

Az iráni nukleáris dosszié kérdésének rendezését vissza kell terelni a politikai és a diplomáciai keretbe – mondta.

Vang Ji szerint a világ nem térhet vissza a dzsungel törvényéhez
Vang Ji szerint a világ nem térhet vissza a dzsungel törvényéhez
Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Kifejezte abbéli reményét, hogy Franciaország objektív és pártatlan álláspontot képvisel ebben az ügyben, megőrzi higgadt és racionális megközelítését, és Kínával együtt a helyzet stabilizálásán dolgozik. Hangsúlyozta: a feleknek együtt meg kell védeniük a nemzetközi kapcsolatok alapelveit.

A francia külügyminiszter ismertette Franciaország álláspontját a közel-keleti helyzetről, és kiemelte, hogy Franciaország és Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaiként különleges felelősséget viselnek a nemzetközi béke és biztonság megőrzésében.

Az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni katonai műveletükhöz nem kérték ki az ENSZ Biztonsági Tanácsának véleményét, és nem rendelkeznek a testület felhatalmazásával – hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy Kína jó kapcsolatokat ápol Iránnal és a Perzsa-öböl menti többi országgal, és szeretne aktív szerepet vállalni a térség stabilizálásában.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Itt egy állam, ahol megvalósult a republikánus rémálom
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 02:57
Megvan az első állam, amely átfordult.
Nemzetközi Trump ennek az eredménynek igazán örülhet – fontos szám érkezett Floridából
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 02:45
Sikerült megszereznie a szenátusi széket ismét a Republikánus Pártnak.
Nemzetközi J.D. Vance egykori székét is elbukhatják a republikánusok? Újabb csatatérállam lehet a demokratáké
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 02:33
Ohio egyelőre a demokraták felé húz.
Nemzetközi Ő lehet a demokraták üdvöskéje 2028-ban? Eldőlhetett az első csatatérállam
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 01:51
Georgia előzetesen szorosabbnak ígérkezett, mint amilyen lett.
Nemzetközi Megvan az amerikai választás első győztese
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 01:13
Nem született meglepetés. 
Nemzetközi Páratlan bukás vár Trump pártjára? Élőben a 2026-os amerikai félidős választások!
Kollár Dóra | 2026. november 4. 00:25
Szerda hajnalban érkeznek az amerikai szavazás eredményei.
Nemzetközi Nagy tüntetés Csehországban, éjfélkor kezdik a sztrájkot a közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 18:51
Egynapos sztrájkba lépnek a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak intézményük finanszírozási rendszerének módosítása ellen a kormány által.
Nemzetközi Saját sírját ásta meg Trump, a gazdaságon mehet el a választás
Wéber Balázs | 2026. november 3. 18:31
Az amerikai választóknak a gazdaság prioritás, és most főleg az iráni háború és a vámháború okozta áremelkedések miatt büntethetik a republikánusokat. A gazdaságot tekintve ma már jobban bíznak a demokratákban. Nagyító alatt ezúttal a félidős amerikai választások.
Nemzetközi Csak ma 7 téves bombariasztás volt az európai légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:59
Az európai légtér fokozott készültségben van a fenyegetéssorozat miatt.
Nemzetközi Donald Trump pont a mai napra tartogatta Izraelről ezt a hírt
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:38
Az Egyesült Államok az év végén megszünteti az Izraelnek nyújtott évi négymilliárd dolláros támogatást – jelentette be Donald Trump amerikai elnök kedden a Fox News hírtelevízióban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG