2p

Nem kéne a hadifoglyokat politikai PR-ra használni az ukrán külügy szerint – elbeszélgetnek erről a kijevi magyar nagykövetségi ügyvivővel is.

Behívatják a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba a szerdán szabadon engedett két kárpátaljai magyar hadifogoly ügyében – közölte a kijevi diplomáciai tárca.

A minisztérium közleményében, amelyet az RBK-Ukrajina hírportál idézett, megjegyezték, hogy látták a bejelentést arról, hogy Oroszország átadott néhány katonát Magyarországnak, Ukrajnának semmilyen információja sem volt erről.

„Ezért a külügyminisztériumba meghívták a magyar nagykövetségi ügyvivőt, hogy hiteles információkat szerezzenek tőle. Az ukrán fél egyben kérvényezte, hogy hozzáférést kaphasson a visszahozott személyekhez” – áll a közleményben.

Az ukrán külügyminisztérium szerint „Moszkva és Budapest nem először manipulál a hadifoglyok érzékeny kérdésével”.

„Nem lehet nem megdöbbentő az a cinizmus, amikor emberek szabadon bocsátásának kérdését a magyarországi választások előtti politikai PR részévé teszik és aprópénzre váltják a Kremllel való kapcsolatokban. Nyilvánvaló, hogy sem (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök), sem pedig a jelenlegi budapesti vezetés nem ismer határokat a cinizmusban”

- olvasható az állásfoglalásban.

A tárca reményét fejezte ki, hogy az érintetteknek „lehetővé teszik, hogy saját maguk dönthessenek a saját életükről”.

A közleményben az ukrán minisztérium az „etnikai kártyával való magyar manipulációról” tett említést.

Hozzátették: „Ukrajna mindig elsődleges fontosságot tulajdonít polgárai védelmének, függetlenül etnikai származásuktól. A valódi humanitárius erőfeszítések, amelyeket a világ azon államai tesznek, amelyek őszintén segítik Ukrajnát a fogságban tartott emberek kiszabadításában és az életek védelmében, soha nem járnak ilyen cinikus PR-ral és átpolitizálással” – hangoztatta a tárca.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG