1p

Kína, a világ vezető ritkaföldfém-szállítója szigorítja a kritikus jelentőségű ásványok bányászatára, feldolgozására és szétválasztására vonatkozó szabályokat, fokozza az ellenőrzést – közölte a pekingi ipari és információtechnológiai minisztérium pénteken.

A már meglévő kvótarendszert a februárban megkezdett társadalmi egyeztetés eredményeként kiterjesztik az importált nyersanyagokra is, így azok is a korlátozások alá esnek – számol be róla az MTI.

Elemzők szerint az importált ércek bevonása tovább szűkítheti a piaci kínálatot, ami komoly aggodalmat váltott ki az érintett vállalatok körében, amelyek attól tartanak, hogy így nehezebben juthatnak a fontos alapanyaghoz.

A ritkaföldfémek 17 elemből álló anyagcsoport, az ebbe tartozó alapanyagok szükségesek a lézerek, katonai felszerelések, elektromos járművek mágneses motorjai szélturbinák és számos fogyasztói elektronikai eszköz előállításához.

A kínai vezető szerepe ellen ezen a területen nehéz küzdeni
A kínai vezető szerepe ellen ezen a területen nehéz küzdeni
Fotó: Depositphotos

Ritkaföldfém-fegyver

Kína egyre érzékenyebben vigyáz ritkaföldfémszállításai feletti kontrolljára: áprilisban több ilyen nyersanyagot is felvett az exportkorlátozási listájára válaszul az Egyesült Államok vámemeléseire.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Bosszú egy könyvért? – az FBI razziát tartott John Bolton, Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadójának otthonában
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 16:50
Bolton otthonának átkutatása állítólag a titkosított dokumentumokkal kapcsolatos nyomozás része.
Nemzetközi Orbán Viktor Donald Trumpnál panaszkodott „Magyar” támadására
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 15:40
A magyar miniszterelnök a Barátság kőolajvezetéket ért ismételt ukrán támadást kifogásolta, amelyet egy „Magyar” hívójelű egységparancsnok vezérelt le.
Nemzetközi Emmanuel Macron, Friedrich Merz és Donald Tusk is ide utazik, hogy ünnepeljen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 13:45
Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár és Donald Tusk lengyel miniszterelnök a jövő héten Moldovába látogat, hogy megünnepeljék Moldova függetlenségének napját augusztus 27-én – közölte pénteken a francia elnöki hivatal.
Nemzetközi Éhínség sújtja Gázát – állítják az ENSZ szakértői
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 13:22
ENSZ által támogatott szakértők hivatalosan is éhínséget hirdettek Gáza városában és környékén, ami súlyosbítja a terület humanitárius válságát. Az Integrált Élelmiszerbiztonsági Fázisosztályozás szervezete (IPC), amely világszerte méri az élelmiszerhiány és az alultápláltság mértékét, arra jutott: a három fő éhínségi küszöbértéket elérték.
Nemzetközi Egyre szánalmasabbá válik Trump lobbizása a Nobel-békedíjért
Káncz Csaba | 2025. augusztus 22. 10:25
Trump Nobel-díjért folytatott kampánya abszurd. Hogyan illeszkedne az ahhoz, hogy vörös szőnyeget terít ki Putyinnak, miközben jóváhagyja a fegyvereladásokat Netanjahunak, aki számos nemzetközi szervezet szerint népirtást követ el? Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Rossz hírt közölt Szijjártó Péter: megint leállt a Barátság-kőolajvezeték
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 09:57
A külgazdasági és külügyminiszter szerint újabb támadás érte.   
Nemzetközi A munkácsi rakétatámadásról posztolt az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 09:02
Megalázónak nevezte, hogy az egyik legnagyobb amerikai gyárat érte találat Ukrajnában.
Nemzetközi Katasztrófára figyelmeztet az ENSZ, London berendelte az izraeli nagykövetet
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 20:16
Az izraeli kormány a nemzetközi tiltakozás ellenére is meg kívánja szállni Gázavárost a Hamász elleni harcra hivatkozva, valamint újabb jelentős telepbővítést tervez a megszállt Ciszjordániában.
Nemzetközi Orosz mintára reszkethetnek a külföldi futárok Romániában
Bózsó Péter | 2025. augusztus 21. 19:16
A szentpétervári modellt követve Dan Tanasă, az AUR alelnöke idegengyűlölő támadást indított a Romániában dolgozó külföldi futárok ellen.
Nemzetközi Orbán Viktor is megszólalt a Munkácsot ért rakétatámadás ügyében
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 18:46
Ő leírta, hogy “orosz rakétatámadás”.      
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG