2p

Ferenc pápa elleni merényletkísérletről számol be a katolikus egyházfő készülő önéletrajzi könyvében. A támadást a 2021-es apostoli útja során követték volna el a Szentatya ellen.

Két merényletkísérletet élt túl a pápa 2021-ben tett történelmi iraki látogatása alatt – derül ki a katolikus egyházfő önéletírásának kedden az olasz sajtóban megjelent részleteiből.

„A rendőrség riasztotta a vatikánvárosi csendőrséget annak az információnak az alapján, amelyet a brit titkosszolgálatoktól kaptak: egy robbanószerekkel megrakott nő, egy fiatal öngyilkos merénylő tartott Moszulba, hogy a pápai látogatás alatt felrobbantsa magát”

– írta a pápa Remény című önéletírásában, amely január közepén jelenik megy nyolcvan országban. „Egy kisteherautó is közeledett felém nagy sebességgel ugyanezzel a céllal” – tette hozzá a pápa a Corriere della Sera című olasz napilap által közölt részletek szerint. Az iraki rendőrség felfedezte és ártalmatlanította a merénylőt és a kisteherautó vezetőjét.

„Szinte mindenki eltanácsolt ettől az utazástól, amely az első pápai látogatás volt a szélsőséges erőszakcselekmények és a dzsihadista istengyalázások dúlta Közép-Keleten”

– írta Ferenc, aki kedden ünnepli a 88. születésnapját. „Én azonban a dolgok mélyéig akartam hatolni. Úgy éreztem, hogy meg kell tennem.”

A 2021. március 5-től 8-ig tartó történelmi látogatást fokozott biztonsági intézkedések közepette tartották meg egy olyan országban, amelyben még megbújtak a titkos dzsihadista sejtek. Ez volt a pápa első útja 15 hónap alatt, miközben tombolt a Covid-19-világjárvány.

A helyi rendőrség ártalmatlanította a támadókat
A helyi rendőrség ártalmatlanította a támadókat
Fotó: Depositphotos

A nagy biztonsági kockázatok ellenére a pápa keresztül-kasul utazott az országban, Bagdadtól Moszulon át az ország északi részében található, dzsihadisták sanyargatta Karakos keresztény városig.

Külföldi látogatásai során a pápa biztonságáért a svájci gárda és a vatikánvárosi csendőrség felel a helyi rendvédelmi szervekkel együttműködve.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Halálos áldozatokat követelő terepjárós merénylet történt Mannheimben
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 16:11
Az elkövetőt letartóztatták, az eset hátterével kapcsolatos információkat még nem hozták nyilvánosságra.
Nemzetközi Kiszúrhat szavazóival Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 12:54
Az Egyesült Államok új vámjai és kikötői illetékei felboríthatják a tengeri szállítást, brutálisan megdrágítva az importált termékeket.
Nemzetközi Harciasan reagált a Kreml az európai vezetők tervére
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 12:14
Dmitrij Peszkov szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem akar békét.
Nemzetközi Robbanások voltak egy hatalmas orosz olajfinomítóban
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 11:37
Az orosz források szerint a támadás mintegy 100 négyzetméteren okozott tüzet.
Nemzetközi Donald Trump ujjonghat, itt az első megnyert csata
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 11:13
Úgy tűnik, a vámháborúban egyelőre nyerésre áll az Egyesült Államok.
Nemzetközi Donald Trump posztolt, sokkot kapott a kriptopiac
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 09:46
Elképesztő számok!
Nemzetközi Trumpnak sincs terve, mihez kezdjen Ukrajnával
Káncz Csaba | 2025. március 3. 09:28
Trump azt akarja, hogy a háború minél hamarabb véget érjen, de egy elsietett, Moszkvának kedvező megállapodásnak hasonló politikai következményei lehetnek, mint Biden kaotikus afganisztáni kivonulásának. Trump viselkedése kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy Amerika képes-e továbbra is vezetni a szabad világot. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Itt van Volodimir Zelenszkij bejelentése – Még nem égett fel minden híd?
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 08:54
Elmondta: nem lesz könnyű leváltani. 
Nemzetközi A francia elnök megkongatta a vészharangot: az oroszok fegyverkeznek, többet kell költenünk
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 08:18
Emmanuel Macron szerint Európának 3-3,5 százalékra kell növelnie védelmi kiadásait.
Nemzetközi Orbán Viktor megszólalt a találkozóról, amire meg sem hívták
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 07:08
A magyar miniszterelnök azért elmondta, mit gondol.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG