2p

Az izraeli hatóságok vasárnap kiutasítottak két aktivistát – egy spanyol és egy brazil állampolgárt –, akiket korábban a Gázai flottilla fedélzetén tartóztattak le, jelentette be az izraeli külügyminisztérium.

A spanyol Saif Abukesheket és a brazil Thiago Ávilát kihallgatásra Izraelbe szállították, miután az izraeli haditengerészet április 30-án nemzetközi vizeken, Görögország partjainál elfogta hajójukat. Abukesheket terrorszervezethez való kötődéssel, Ávilát pedig törvénysértő tevékenységgel gyanúsították meg, írja az MTI. Mindketten visszautasították a vádakat.

„A nyomozás lezárultával a két hivatásos provokátort, Saif Abukesheket és Thiago Ávilát, a provokációs flottilla tagjait, ma kitoloncolták Izraelből” – számolt be az izraeli minisztérium az X közösségi oldalán, anélkül, hogy megnevezte volna, melyik országba utasították ki a két férfit. Az AlJazeera szerint Görögországba toloncolták ki őket.  

A Gázai övezetbe tartó új Sumud (arabul „kitartás”) flottilla mintegy 175 további, különböző nemzetiségű aktivistáját korábban ugyancsak elfogták és több mint egy napig fogva tartották az izraeli erők, de őket május elsején Kréta egyik kis kikötőjében partra tették.

Az aktivisták azt állították, hogy Izrael megsértette a nemzetközi jogot, és gyakorlatilag elrabolta őket nemzetközi vizeken. A két említett aktivista szerint az izraeli erők súlyosan bántalmazták őket.

A flottilla tagja volt a magyar Walter Richárd is, akit szintén május elsején engedtek szabadon. A férfi, aki magát anticionista zsidónak vallja, a napokban a Mércének és a Partizánnak is beszélt a történtekről.

Walter Richárd  szerint a világnak Gázára kellene figyelnie
Walter Richárd szerint a világnak Gázára kellene figyelnie
Fotó: Facebook/Jámbor András

 

Ő is azt állította, hogy az izraeli erők gumilövedékkel lőttek rájuk elfogásuk előtt, fogva tartása alatt pedig többször megverték.

Arról is beszélt, hogy a flottillával nemcsak segélyt szerettek volna eljuttatni Gázába, hanem az aktuális helyzetre próbálták felhívni a figyelmet. Számos emberi jogi szervezet korábbi vizsgálatával egybehangzóan azt állítja, hogy Izrael népirtást követ el Gázában. Az izraeli kormány visszautasítja a vádakat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG