2p

Azoknak kell jegyet váltani, akik a lehető legközelebbről akarják megcsodálni a Trevi-kutat, vagyis le akarnak sétálni a lépcsőin a medence széléig, hogy onnan dobjanak be aprópénzt a vízbe – indokolta a város főpolgármestere.

Két eurós jegyet kell fizetni a  Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken. Azoknak kell jegyet váltani, akik a lehető legközelebbről akarják megcsodálni a Trevi-kutat, vagyis le akarnak sétálni a lépcsőin a medence széléig, hogy onnan dobjanak be aprópénzt a vízbe.

A díjköteles időszak minden nap reggel kilenctől este tíz óráig lesz érvényben. A jegyváltás nem vonatkozik a Trevi-kút előtti tér más részére, ahonnan szintén meg lehet tekintetni a műemléket.

A Rómában és az olasz fővároshoz tartozó lakókörzetben élők számára továbbra is ingyenes marad a Trevi-kút meglátogatása lakcímük igazolásával.

A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a jegyváltás a tér használhatóságának biztosítását szolgálja, a látogatók védelmét, valamint a minőségi turisztikai szolgáltatást, mivel így a Trevi-kutat nyugodtan, lökdösődés és tömeg nélkül tudják megnézni az oda érkezők.

Napközben jegyet kell váltani hozzá
Napközben jegyet kell váltani hozzá
Fotó: DepositPhotos.com

A számítások szerint a jegyrendszer bevezetése évi hat és fél millió euró bevételt jelenthet a városnak.

Fizetőssé válik az olasz főváros további öt helyszín, ahol eddig nem kellett fizetni:

  • Maxentius császár villája a Via Appia Antica régészeti parkjában,
  • a Napóleon múzeum,
  • a Giovanni Baracco antik szoborgyűjtemény,
  • a Carlo Bilotti kortárs képzőművészeti múzeum a Borghese-villában és az ugyanott található Pietro Canonica Múzeum.

Mindegyikbe fejenként öt euró lesz a belépés. Roberto Gualtieri polgármester bejelentette, hogy a rómaiak számára minden városi múzeum és régészeti emlék ingyenes lesz február elsejétől.

Korábban a Pantheonnál vezettek be kötelező jegyvásárlást a turisták számára, a belépő 2023 júliusától fejenként öt euróba kerül. (via Economx)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
Nemzetközi Nagy bejelentést tett Trump az ukrajnai háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:46
Azonnali hatállyal energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között vasárnap Donald Trump amerikai elnök.
Nemzetközi Magyarországon is bemutatják a hatalmas port kavart gázai dokumentumfilmet
Wéber Balázs | 2026. október 11. 15:46
Az izraeli rendezők által készített NAZA című dokumentumfilm, amely szerint az izraeli hadsereg szándékosan és tömegesen gyilkolt civileket gázai hadműveletei során, október végén lesz látható Budapesten a Bem moziban.
Nemzetközi Csomót találtak XIV. Leó pápa tüdejében
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:46
Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében, a pápát a következő napokban meg fogják operálni – jelentette be maga az egyházfő vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG