4p

Lemondott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap Belgrádban, hogy az október 25-i előrehozott parlamenti választáson miniszterelnök-jelöltként indulhasson.

Vucic lemondása bejelentésekor összegezte az utóbbi évek eredményeit. Közölte, büszke arra, hogy jelentősen nőtt a bruttó hazai termék, a foglalkoztatás is növekedett és az út- valamint vasúthálózatot soha nem látott mértékben fejlesztették elnökségének ideje alatt. Saját közlése szerint 2012-höz képest félmillióval nőtt a bejelentett foglalkoztatottak száma, az elmúlt tizenhárom évben pedig 686 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat építettek.

A következő időszak legfontosabb feladatai közé sorolta a béke és a stabilitás megőrzését, a nemzeti érdekek, valamint a koszovói szerbek védelmét. Hangsúlyozta, hogy Szerbiának folytatnia kell európai integrációját, megőrizve kapcsolatait hagyományos, keleti partnereivel. Vucic hangsúlyozta, hogy hivatalban maradva is részt vehetett volna a választási kampányban, de tisztességesebbnek tartja, ha előbb távozik tisztségéből. Elmondása szerint külföldi politikusok is értetlenül fogadták döntését, ő azonban a demokratikus verseny fontosságával indokolta lépését.

„Egyszerű emberként, a nép egyik tagjaként akarok versenyezni” –

fogalmazott.

Egyúttal azzal vádolta politikai ellenfeleit, hogy elutasítják a párbeszédet és a nyilvános vitákat, miközben szerinte rendszeresen valótlanságokat állítanak róla. A beszéd végén Vucic a nyilvánosság előtt aláírta lemondónyilatkozatát, és közölte: hétfő reggel adja át az államfői feladatokat Ana Brnabic házelnöknek. A szerb jogszabályok szerint megbízatása akkor szűnik meg, amikor írásos lemondása megérkezik a parlamentbe.

Hosszú pályafutás áll mögötte

Aleksandar Vucic 1993-ban, a Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt tagjaként kezdte politikai pályafutását, és még ugyanabban az évben parlamenti képviselővé választották. Egy évvel később a párt főtitkára lett. 1998 és 2000 között, Slobodan Milosevic hatalma idején tájékoztatási miniszterként tevékenykedett. A Szerb Radikális Pártból 2008-ban távozott, majd Tomislav Nikoliccsal közösen megalapította a Szerb Haladó Pártot (SNS), amelynek 2012-ben az elnöke lett. A 2012-es parlamenti választásokat követően miniszterelnök-helyettesként és védelmi miniszterként került kormányra.

A Szerb Haladó Párt 2014-es választási győzelme után, április 27-én miniszterelnökké választották. A 2016-os előrehozott parlamenti választások után ismét kormányt alakíthatott. Vucic a 2017-es elnökválasztást már az első fordulóban megnyerte, és május 31-én lépett hivatalba. A 2022-es elnökválasztáson újabb ötéves mandátumot szerzett, amely rendes körülmények között 2027-ben járt volna le. A szerbiai jogszabályok értelmében egy személy csak két mandátumban lehet az ország köztársasági elnöke, tehát Vucic jövőre nem indulhatott volna újra az elnöki székért.

Vucic már korábban bejelentette, hogy államfői tisztségéről távozva ismét miniszterelnök szeretne lenni. Vucic lemondását követően Ana Brnabic, a szerb parlament elnöke veszi át ideiglenesen az államfői feladatokat. A korábban szintén miniszterelnöki tisztséget betöltő Brnabic legfeljebb kilencven napig láthatja el az ügyvezető köztársasági elnöki feladatokat. Ez idő alatt egyebek mellett képviselheti Szerbiát külföldön, kihirdetheti a törvényeket, és miniszterelnök-jelöltet javasolhat a parlamentnek.

A szerb jogszabályok értelmében az államfő lemondásakor a parlament elnökének haladéktalanul tájékoztatnia kell a képviselőket, és ki kell írnia az előrehozott elnökválasztást.

A szavazást a választás kiírásától számított legalább 30, de legfeljebb 60 napon belül kell megtartani. Az új államfő megválasztásának legkésőbb a korábbi elnök megbízatásának megszűnésétől számított három hónapon belül meg kell történnie. Amennyiben az első fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg a leadott szavazatok több mint felét, 15 napon belül második fordulót tartanak. Ebben az első forduló két legtöbb szavazatot szerző jelöltje vesz részt, és az lesz a köztársasági elnök, aki több voksot kap.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Love helyett Oleg – szigorították az angol szavak használatát Oroszországban
Elek Lenke | 2026. szeptember 27. 16:46
Eddig nem szabtak ki bírságot, a legtöbb vállalkozó csak figyelmeztetést kapott.
Nemzetközi Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 15:16
Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a „változás tömbje” néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
Nemzetközi Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:16
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre. Az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve „migrációval kapcsolatos” problémák megoldását célzó programokra fordítják majd – tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
Nemzetközi A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 11:46
Nagy vita dúlt Írországban arról, hogy bojkottálják-e az Izrael elleni vasárnapi Nemzetek Ligája mérkőzést a gázai történések miatt – az ír csapat végül a játék mellett döntött. Az írek izlandi szövetségi kapitánya szerint a „népirtás ellen” játszanak.
Nemzetközi Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
Kormos Olga | 2026. szeptember 27. 11:31
A „csúcsformája” előtti, még mindig forrongó El Niño rekorderőssé válhat az év végére. A Csendes-óceán hőmérsékletét figyelő tudósok szerint az extrém éghajlati jelenség nemcsak az élő emberi emlékezet, hanem a meteorológiai feljegyzések kezdete óta is a legerősebbé válhat.
Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG