2p

Visszaadja a diplomataképző igazgatói székét.

A Telex vette észre, hogy csütörtökön lemondott a bruges-i College of Europe és az Európai Unió Diplomataakadémiájának igazgatója, Federica Mogherini, aki 2014 és 2019 közt látta el a magas uniós tisztséget.

A diplomataképző honlapján megjelent közleményben Mogherini nem nevezte meg lemondása okát, ezt azonban nem nehéz kitalálni: az Európai Ügyészség nyomozói kedden őrizetbe vették Federica Mogherinit.

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, az EU csalásellenes hivatalának (OLAF) jelzése alapján megindult nyomozás amiatt indult, mert a gyanú szerint a College of Europe úgy nyert el egy 2021–2022 között zajló, kilenc hónapos diplomataképzést, hogy előre értesülhetett az EU külügyi szolgálatának pályázati feltételeiről. A letartóztatásokról és házkutatásokról szóló európai ügyészségi közlemény szerint a College of Europe már az eljárás hivatalos kiírása előtt „kellő oka lehetett bízni abban, hogy neki ítélik meg a projekt végrehajtását”. Az ügyészségi közlemény alapján „erős a gyanú”, hogy a folyamatnál bizalmas információk jutottak az egyik résztvevőhöz.

A Telex hozzátette, Mogherinin kívül lapértesülések szerint a letartóztatottak között van Stefano Sannino, aki jelenleg az Európai Bizottságnál a közel-keleti, észak-afrikai és Perzsa-öböl körüli térségért felelős főigazgató.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
Nemzetközi Dánia több mint négymilliárd koronányi katonai segítséget nyújt Kijevnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:51
Ez már Dánia harmincadik Ukrajnát támogató katonai csomagja. 
Nemzetközi Új kormányfőnek örülhetnek Litvániában
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:38
„Litvánia nehéz időket él át” – közvetlen fenyegetés az orosz-ukrán háború. 
Nemzetközi A dán partoknál látták Putyin szuperjachtját
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:27
Két orosz hadiajó is csatlakozott vasárnap a Gracefulhoz.
Nemzetközi Növekvő optimizmus: erősödött a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:15
A csökkenő olajárak némileg mérsékelték a fogyasztók inflációs félelmeit.
Nemzetközi Starmer elmondta: meredeken emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 15:44
Közútfejlesztési és energiaipari beruházásokat törölhetnek. 
Nemzetközi Július elsejétől újabb lépés jön Európa acéliparának védelmében
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:34
Az intézkedés évi 18,3 millió tonnában állapítja meg a vámmentes kontingenseket.
Nemzetközi Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Elfajultak a légiakciók az éj leple alatt.
Nemzetközi Foci-vb: veszettül átkozzák a németek a büntetőket, a japánok a kapufát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:06
Már több nemzeti alakulat részvétele vált biztossá a nyolcaddöntőkben az idei foci világbajnokságon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG