3p

„Szinte teljesen bizonyosan alkotmányellenes” a rendelet második változata is.

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.

Deborah Boardman, Marlyand állam kerületi bírója csütörtökön saját hatáskörben az alkotmánnyal ellentétesnek találta az egy hónappal ezelőtti elnöki rendeletet, és ideiglenes intézkedésében a már zajló per idejére is megtiltotta annak alkalmazását.

„A 2026-os elnöki rendelet szinte teljesen bizonyosan alkotmányellenes”

– fogalmazott a bíró a 35 oldalas határozatban.

Donald Trump augusztus 6-án hozott rendelkezésében bizonyos nevesített esetekben zárta ki az állampolgárság megadását a születés pillanatában, így akkor, ha a gyermek külföldi állampolgárságú szülei az Egyesült Államok „ellenségének minősülnek”, többi között tagjai valamely terrorszervezetnek számító csoportnak, illetve a gyermek béranyaság révén jön világra.

Egy jogvédő csoport szinte azonnal bírósághoz fordult a rendelet ellen annak aláírását követően.

Donald Trump azt követően hozta a rendeletet augusztusban, hogy júliusban a Legfelsőbb Bíróság már megsemmisítette a 2025-ben hozott korábbi intézkedését a születési állampolgárság intézményének átfogó korlátozásáról.

Az Egyesült Államok legfőbb jogi fórumának bírái szűk többséggel úgy foglaltak állást, hogy az alkotmány szövege a mértékadó, vagyis azt a gyermeket, aki az ország területén jön világra, általánosan megilleti az állampolgárság.

A Trump-adminisztráció azzal érvelt, hogy az alkotmányban a 19. század közepe óta szereplő joggal a jelenben tömegek élnek vissza, mert ma már szinte „turisztikai ágazat” épül arra, hogy terhes nők számára szülést szervezzenek az Egyesült Államok területén, így biztosítva a gyermek számára amerikai állampolgárságot.

A Fehér Ház szerint az új elnöki rendelet kidolgozói figyelembe vették a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalását.

„A születés jogán járó állampolgárságról szóló elnöki rendelet összhangban van a Legfelsőbb Bíróság által megfogalmazott rendelkezéssel és elemzéssel”

– közölte Lauren Bliss fehér házi szóvivő, és egyben visszautasította a kerületi bíró döntését, azt „egy Biden által kinevezett aktivista bíró beavatkozásának” nevezve, amellyel megpróbálja „megakadályozni Donald Trump józan észen alapuló politikájának végrehajtását”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Love helyett Oleg – szigorították az angol szavak használatát Oroszországban
Elek Lenke | 2026. szeptember 27. 16:46
Eddig nem szabtak ki bírságot, a legtöbb vállalkozó csak figyelmeztetést kapott.
Nemzetközi Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 15:16
Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a „változás tömbje” néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
Nemzetközi Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:16
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre. Az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve „migrációval kapcsolatos” problémák megoldását célzó programokra fordítják majd – tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
Nemzetközi A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 11:46
Nagy vita dúlt Írországban arról, hogy bojkottálják-e az Izrael elleni vasárnapi Nemzetek Ligája mérkőzést a gázai történések miatt – az ír csapat végül a játék mellett döntött. Az írek izlandi szövetségi kapitánya szerint a „népirtás ellen” játszanak.
Nemzetközi Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
Kormos Olga | 2026. szeptember 27. 11:31
A „csúcsformája” előtti, még mindig forrongó El Niño rekorderőssé válhat az év végére. A Csendes-óceán hőmérsékletét figyelő tudósok szerint az extrém éghajlati jelenség nemcsak az élő emberi emlékezet, hanem a meteorológiai feljegyzések kezdete óta is a legerősebbé válhat.
Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG