2p

A Szíriában hatalomra került koalíciót vezető Hajat Tahrír as-Sám (HTS) radikális felkelőcsoport katonai vezetője kedden közölte, hogy „a következő szakasz” a fegyveres csoportok feloszlatása lesz.

„Minden államban a katonai egységeket a katonai intézménybe kell integrálni – mondta Murhaf Abu Kaszra, mozgalmi nevén Abu Haszan al-Hamoui a Latakiában adott interjúban. Hozzátette, hogy a HTS kezdeményezi elsőként a feloszlatást ”az ország általános érdekében". A radikális iszlamista HTS vezette szövetség december 8-án került hatalomra egy villámoffenzíva eredményeképpen, amelynek során az ellenőrzése alá vonta Damaszkuszt és az ország nagy részét. A katonai vezető kijelentette, hogy az új hatalom az ország északi részén található, fél-autonóm közigazgatás által irányított kurd területekre is ki kívánja terjeszteni a fennhatóságát.

"A kurd nép a szíriai nép része (.). Szíriát nem osztjuk fel és nem lesznek szövetségi részek – szögezte le Murhaf Abu Kaszra. Hozzátette, hogy a jelenleg a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) által ellenőrzött régiókat is integrálják az ország új közigazgatásába. Az SDF ernyőszervezet, amelynek a fő ereje a kurd Népvédelmi Erők, az Egyesült Államok támogatja. A HTS katonai vezetője egyben kérte az izraeli légicsapások és betörések leállítását, amely intenzívebbé váltak Bassár el-Aszad bukásával. A HTS katonai vezetője egyszersmind felszólította a Nyugatot, hogy törölje a HTS-t és vezetőjét, Abu Mohammad al-Dzsolánit – valódi nevén Ahmad es-Saret – a terrorszervezetek listájáról.

(MTI)

Címkék: Nemzetközi Szíria

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ott ólálkodott egy orosz felderítő, ahol nem kellett volna
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 19:19
A román F-16-osok elkapták.
Nemzetközi Netanjahuval beszélt telefonon Magyar Péter – mi jöhet a magyar-izraeli kapcsolatokban?
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 18:33
Magyarországra is meghívta.
Nemzetközi Orbán Viktor inkább nem megy el az EU-csúcsra
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 17:16
Jövő héten rendezik.
Nemzetközi Nem lesz Kínában Putyin-Trump találkozó?
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 16:50
A Kreml szóvivője válaszolt.
Nemzetközi A háború árnyékában bezár Dubaj egyik jelképe
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 14:32
Felújítás miatt bezár a Burj Al Arab, Dubaj ikonikus luxusszállodája.
Nemzetközi Ismét növekszik az Európában menedéket kérők száma?
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 13:30
De az előző év azonos időszakához képest nem.
Nemzetközi Orbán Viktor után Magyar Pétert is jó embernek nevezte Trump
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 09:02
Azt mondta, jó munkát fog végezni, és elismerte, hogy Orbán Viktor népszerűsége jelentős hátrányban volt a választás előtt.
Nemzetközi Hatalmas segély érkezik Iránba a Vöröskereszttől
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 19:45
Megérkezett az első öt teherautónyi szállítmány abból a több mint 171 tonna segélyből, amelyet a Vöröskereszt közúton indított útnak az iráni Vörös Félhold Társaság számára – jelentette be a segélyszervezet kedden Genfben.
Nemzetközi Magyar katonák indultak a Közel-Keletre
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 17:09
Elindult repülőgéppel Bejrútba a magyar katonák váltóállománya, akik az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában teljesítenek majd szolgálatot – írja a Honvédelmi Minisztérium keddi közleménye alapján az MTI.
Nemzetközi Fontos emberrel telefonált Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 15:41
A Tisza Párt elnöke Ursula von der Leyen-nel beszélt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG