2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Erről számolnak be a helyszínen dolgozó orvosok.

Gázaváros utolsó működő kórházait elárasztják az izraeli támadásokban sebesüléseket szenvedett emberek, a műtéteket pedig minimális érzéstelenítéssel vagy anélkül kell elvégezni, adta hírül a BBC az ott dolgozó orvosok közléseire hivatkozva.

Egy ausztrál medikus, aki az al-Shifa kórházban dolgozik önkéntesként, a brit adónak azt mondta, hogy minden nap tömegével szállítanak be hozzájuk sérülteket.

Egy másik, szintén ausztrál egészségügyi dolgozó tömeggyilkosságnak és rémálomnak nevezte a történéseket. Szerinte a súlyos sérülteket kénytelenek minimális érzéstelenítéssel vagy anélkül műteni (ilyen műtétekről már korábban is rendszeresen érkeztek beszámolók), majd horrorisztikus leírást adott arról, hogy milyen állapotban – kilógó szervek, leszakadt végtagok – szállítják be hozzájuk a bombázásokban megsérülteket, köztük nőket és gyerekeket.

Palesztin menekültek ingóságokat visznek egy izraeli légicsapás füstjében Gázavárosban 2025. szeptember 21-én
Palesztin menekültek ingóságokat visznek egy izraeli légicsapás füstjében Gázavárosban 2025. szeptember 21-én
Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Egy szintén ausztrál aneszteziológus arról beszélt, hogy az ágyakat vér borítja, nincs megfelelő felszerelésük, és néhány óránként több amputációt is végre kell hajtaniuk.

Az izraeli erők eközben folytatják légi és szárazföldi hadműveleteiket Gázavárosban, drónokat is bevetnek, és már csak 500 méterre vannak a kórháztól.

Az izraeli hadsereg az elmúlt hetekben Gázaváros elhagyására szólított fel mindenkit, mivel el akarja foglalni az általa a Hamász fő bázisának nevezett várost. Százezezrek elmenekültek, sokan azonban erre anyagi vagy egyéb okok miatt képtelenek voltak.  

A Hamász mintegy 1200 áldozatot követelő, 2023. október 7-i terrortámadása után megindult izraeli hadműveletekben már több mint 65 ezren haltak meg a mintegy 2 milliós lakosú övezetben a gázai egészségügyi szervek közlése szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiverte a biztosítékot a Kijev elleni támadás Németországban és Franciaországban is
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 16:23
Erősen elítélték az Oresnyikek bevetését.
Nemzetközi Újranyitják a Hormuzi-szorost? Egyre több részlet szivárog ki az amerikai-iráni egyezségből
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 15:28
Kezdenek körvonalazódni az amerikai-iráni megállapodás részletei.
Nemzetközi Elítélte a Kijev elleni orosz csapásokat a magyar külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 14:54
Orbán Anita közösségi oldalán üzent.
Nemzetközi Jó viszony az EU-val, a lengyelekkel és Trumppal – ezt várják Magyar Péteréktől a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 12:17
Egy friss kutatás az új kormány külpolitikájának megítélésével foglalkozik.
Nemzetközi Nagy bejelentést ígérnek Trumpék az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 11:43
Az amerikai külügyminiszter szerint jó hír jöhet.
Nemzetközi Kitiltottak Franciaországból egy izraeli minisztert egy botrányos videó miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 11:15
Külföldi aktivistákon gúnyolódott.
Nemzetközi Sulyok Tamás aláírta: 55 új államtitkára lett Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 09:41
Több tucat kinevezést hozott a vasárnap.
Nemzetközi Lövöldözés volt a Fehér Ház közelében
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 09:10
A támadó meghalt.
Nemzetközi Komoly orosz támadás érte Kijevet
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 08:27
Oroszország az éjszaka drónokkal és ballisztikus rakétákkal heves támadást intézett Kijev ellen – közölték vasárnap ukrán tisztviselők.
Nemzetközi Kemény választ követel az orosz provokációkra a cseh elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 16:12
Csak az erőből ért Oroszország az egykori katonatiszt Petr Pavel szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG