2p

Erről Káncz Csaba beszélt az ATV Start című műsorában a Bolsonaro-üggyel kapcsolatban.

A geopolitikai elemző, lapunk állandó szakértője azt valószínűsíti, hogy az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai hírszerző ügynökség, az NSA szivárogtatta ki azokat a videófelvételeket, amelyek azt bizonyítják, hogy Jair Bolsonaro volt brazil elnök a brazíliavárosi magyar nagykövetségen keresett gyakorlatilag menedéket idén februárban. Szerinte a kiszivárogtatás újabb üzenet az Egyesült Államok részéről a „magyar rezsim”-nek.

Mint arról beszámoltunk, a New York Times szerint Jair Bolsonaro februárban két napot töltött a magyar nagykövetségen néhány nappal azután, hogy a brazil rendőrség elvette az útlevelét, és letartóztatta két korábbi beosztottját. Őket azzal vádolják, hogy puccsot terveztek végrehajtani az országban, miután Bolsonaro elvesztette a választást.

A volt brazil elnök tehát feltehetően azért ment a magyar nagykövetségre, mert attól félt, hogy a brazil hatóságok őt is letartóztatják. A történtek után Brazília bekérette a magyar nagykövetet.

Káncz Csaba úgy véli, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek már néhány órával az amerikai lap cikkének megjelenése után le kellett volna mondania. Szerinte ugyanis elfogadhatatlan a nemzetközi diplomáciában, hogy ilyen szinten beavatkoznak egy szuverén ország igazságszolgáltatásába és politikai folyamataiba, hiszen a brazil ügyészség Bolsonaro nyomában járt.

„Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni, mert világbotrány lett volna”, tette hozzá, de ez is „tulajdonképpen az”.

Egyúttal párhuzamot vont a mostani eset és a 2018-as Gruevszki-ügy között – akkor szerinte a magyar hírszerzés a belarusz és a szerb hírszerzéssel együttműködve menekítette ki Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnököt a macedón igazságszolgáltatás kezei közül, és hozta őt Budapestre.

Nagyinterjúnkat Szijjártó Péterrel egyébként itt olvashatják (a beszélgetés még a Bolsonaro-ügy kirobbanása előtt készült):

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb fájdalmas ütést vitt be Ukrajna Oroszországnak
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 16:46
Ukrán dróntámadás érte a dél-oroszországi Krasznodari területen lévő Tyemrjuk tengeri terminálját, egy ember meghalt, hárman megsebesültek – jelentette be Venjamin Kondratyev, a terület kormányzója, hozzátéve, hogy a terminálnál tűz ütött ki.
Nemzetközi Ismét Dél-Libanont lőtte Izrael, több mint 20 település lakosainak kell menekülnie
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 15:31
Ismét izraeli légicsapás ért több dél-libanoni települést szombatra virradóra, nem sokkal az izraeli hadsereg evakuálási felszólítását követően – jelentette az NNA libanoni hírügynökség.
Nemzetközi Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:01
A Fidesz politikusai és maga Orbán Viktor belehazudtak az emberek szemébe a Vitnyéd (Csermajor) területén kialakítandó befogadótáborral kapcsolatban – jelentette ki a miniszterelnök szombati, budapesti sajtótájékoztatóján. A volt miniszterelnök erre a többi közt azt mondta: Magyarországon ma azért nincs egyetlen migráns se, mert nem engedte be őket. 
Nemzetközi Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 12:31
Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett Kansas Cityben azzal a gyanúval, hogy ők lopták el a világbajnokságon szereplő angol labdarúgó-válogatott játékosainak stoplis cipőit.
Nemzetközi Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat
Litván Dániel | 2026. június 13. 10:16
Megmutatta az amerikai haditengerészet, hogy nekik is vannak érdekes új kütyüjeik.
Nemzetközi Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:51
Az Egyesült Államok megsemmisített több iráni drónt, amely a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat vette célba – jelentette be szombaton az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM).
Nemzetközi Futball-vb: negyed óra hiányzott a hőstetthez a bosnyákoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 08:11
Bosznia-Hercegovina egészen a 78. percig vezetett a társházigazda Kanada ellen, de végül be kellett érnie egy döntetlennel. A nap másik mérkőzésén a szintén társházigazda Egyesült Államok hengerelt Paraguay ellen.  
Nemzetközi Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 07:41
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért. A korábban szakértői szintű megállapodást politikai szinten is jóváhagyták.
Nemzetközi Órákon belül bevetheti Putyin az Oresnyiket?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:05
Putyin belátható időn belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel. 
Nemzetközi Nem csak nálunk kongathatják meg a vészharangot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:24
Magyarországhoz hasonlóan csökkent a lakosság száma az első negyedévben Csehországban is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG