Nem lesz magyar-orosz határ Szijjártó Péter szerint – nagyinterjú

Az interjú (mely a Bolsonaro-ügy kipattanása előtt készült) 10 leglényegesebb pontja:

• Megkezdték az új paksi blokkok betontechnológiai tesztjeit, év végéig el kell jutni az első betonig
• Egy kínai autóipari cég Pécs mellett létesítene gyárat, már egy éve tárgyalnak vele
• Orbán Viktor csak azután látogathat el Kijevbe, miután a kárpátaljai magyarok visszakapták a jogaikat     
• Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel havonta beszél telefonon
• Az uniós külügyminiszterek között nem érzi magát egyedül, szerinte sokan támogatják titokban
• Szerinte az azonnali tűzszünet az orosz-ukrán háborúban nem jelentené azt, hogy Ukrajna területeket veszít; nem tart attól, hogy magyar-orosz határ lesz  
• Nem érzi úgy, hogy a magyar kormány elfogult lenne Izrael mellett és nem beszélne a gázai áldozatokról; a zsidó állammal szembeni szankciókról szóló vita szerinte nem időszerű   
• Nincs napirenden Putyin-Orbán találkozó
• Hszi Csin-ping budapesti látogatását akkor jelenthetik be, ha Peking is úgy akarja
• Nem tart attól, hogy feleslegessé válnak a magyarországi akkumulátorgyárak
• Nem akar miniszterelnök lenni     

Kezdjük egy aktuális témával, a paksi fejlesztéssel, hiszen épp most érkezett haza az oroszországi Szocsiból, az Atomexpóról. Amikor utoljára, 2021. januárban interjút adott lapcsoportunk tagjának, az Mfor-nak, azt mondta, hogy 2028-29-ben üzembe fognak állni az új paksi blokkok. A mostani útról kiadott közleményében viszont az áll, hogy csak a következő évtized elején tudjuk felkapcsolni őket a hálózatra. Hol tartunk most?

Én 2022 júniusától felügyelem az atomerőmű építését személyesen. Előtte szorgalmi feladatként szálltam be az ügyek menedzselésébe, mert a helyzet nem állt jól, és szükség volt arra, hogy az oroszokkal politikai együttműködésben lévő ember is szerepet vállaljon. Nagyon akadozott az előrehaladás, ez látható abból is, ha megnézzük a dátumokat. 2014. januárban írtuk alá a szerződést, és mint mondtam, 2022 júniusában vettem át az ügyet, tehát 8 és fél év telt el a két időpont között.

Akkor volt egy híres mondata…   

No, melyik? A patrikos?

Igen. (Szijjártó Péter 2022 szeptemberében az ATV-nek azt mondta: „Én elhiszem, sőt tudom is, mert három hónapja benne vagyok, hogy a Paks 2 egy nagyon bonyolult dolog. De ennyire nem bonyolult, hogy egy gyerek születésétől második osztályos koráig ne történjen semmi.”  Patrik nevű fia, aki 2014-ben az atomerőmű építéséről szóló megállapodás másnapján született, 2022-ben már a második osztályt kezdte az általános iskolában – a szerk.)

Hát igen. Elmondtam az elődömnek is egyébként, nem akarván bántani senkit. Az atomerőmű-építés az egyik legbonyolultabb beruházási tevékenység, de azért annyira nem az, hogy egy gyereket a születésétől az általános iskola második osztályáig elkísérjen tétlenül.

Amikor tehát átvettem a Paks 2. ügyét, még a létesítési engedéllyel volt civódás, hogy az megvan-e egyáltalán.

Ma viszont már zajlik az építés fizikai előkészítése a telephelyen, március 22-én pedig megkezdték az első betontechnológiai tesztjeit. Ez az előfeltétele annak, hogy az első beton még az idei év vége előtt lenn legyen a földben.

A szükséges 75 500 cölöpből március 24-éig 9234 került le a földbe, ami 12 százalékos általános arány, a nukleáris sziget alatt – ami a legfontosabb – pedig 23 százalék ez az arány. Múlt héten befejezték a zónaolvadék-csapda építését, ami azért fontos, mert a két leghosszabb gyártású elem a zónaolvadék-csapda meg a reaktortartály. A következő hetekben lesz a műszaki átadás-átvétel, és ha minden rendben van, akkor még a második negyedév során el tudjuk ide hozni, ami nem lesz egyszerű, mert nagyon sok Airbus tömegével megegyező nagyságú „vasat” kell mozgatni. És áprilisban elkezdik kovácsolni a reaktortartályt.

Az idei év végén el kell jutnunk az első betonig, és ez tényleg azt feltételezi, amit azóta mondok, amióta én felügyelem a dolgot és rálátok teljesen: a 2030-as évek legelején rá lehet kapcsolni a hálózatra mind a két blokkot.

Ez később van, mint amit három évvel ezelőtt láttam, de akkor még nem volt előrelátható, hogy meddig tart a létesítési engedély megadása.

Térjünk át egy másik projektre. Lapcsoportunk megbízható forrásból úgy értesült, hogy Pécsett létesítene autógyárat egy kínai cég. A beruházásért több országgal – információink szerint Spanyolországgal, Franciaországgal és Lengyelországgal – versenyzünk. Milyen esélyeink vannak, mikor várható döntés és mekkora beruházásról van szó?

A mostani beruházásösztönzési stratégiánk fókusza a délnyugati térségen van, hiszen hosszú évek munkájával sikerült nagyjából kiegyensúlyozni a kelet-nyugat beruházásvonzó képességet. A Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc tengelyen felsorakoztak a globális autó- és elektronikai ipar képviselői, a BYD beruházással (kínai autóipari cég, amely Szegeden hoz létre autógyárat – a szerk.) pedig a délkeleti országrész is felkerült a nagy beruházások térképére.

Délnyugat-Magyarország a paksi beruházástól délre és az attól nyugatra eső részében még kellene egy zászlóshajó ahhoz, hogy a délnyugati térség is felzárkózzon az országos átlaghoz beruházásvonzó képesség szempontjából.  Ezért jelöltünk ki egy nagy ipari területet a Pécshez közeli Bicsérd környékén és kezdtük azt fejleszteni.

Tény, hogy van olyan nagy beruházás, amiért ma versenyben vagyunk ezzel a területtel. Szokták tőlem kérdezni, hogy elektromos akkumulátorgyártásról van-e szó. Nem, nem arról, bár abban sincs semmi rossz.

És a kínai cég nevét megtudhatjuk?

Ha a cég nevét elmondanám, akkor elkövetném azt a hibát, amelynek elkerülése segített minket hozzá ahhoz, hogy a BMW vagy a BYD Magyarországra jöjjön. A BYD-val 232 tárgyalási fordulót bonyolítottunk le úgy, hogy az nem került nyilvánosságra.

Az a tárgyalás mennyi ideig tartott?

Körülbelül 2,5 évig. A CATL-el (kínai cég, amely Debrecenben épít akkumulátorgyárat – a szerk.) szintén 2,5 évet tárgyaltunk, és az sem került nyilvánosságra ez idő alatt. A BMW-vel pedig 3 éven keresztül tárgyaltunk a debreceni beruházásról.      

Mennyi ideje tart a mostani tárgyalás a kínaiakkal?

Körülbelül egy éve.

Tehát nem holnap lesz a bejelentés. 

Így van. Azt el tudom árulni, hogy „shortlist”-en vagyunk egy nagy beruházás tekintetében, amelyért a Pécs környéki ipari parkkal versenyzünk.

Térjünk vissza az oroszokhoz és egyben át a külpolitikára. Ön tavaly márciusban azt mondta: zajlanak az előkészületek Orbán Viktor kijevi látogatásának a szervezésére, és már csak a technikai részleteket kell tisztázni. A látogatásra azóta sem került sor. Miért akadtak el és hogyan állnak most a tárgyalások? Lesz-e kijevi látogatás?

Azóta súlyos visszalépések történtek a nemzetiségi jogokat illetően, és nekünk világos elvárásunk az ukrán kormánnyal szemben, hogy adják vissza a magyar nemzeti közösségnek azokat a jogokat, amelyeket 2015 óta lépésről lépésre elvesznek.

Ebben semmi új nincsen – én az elmúlt 9 évben megszámlálhatatlan alkalommal találkoztam az aktuális ukrán külügyminiszterrel, oktatási miniszterrel, miniszerelnök-helyettessel és integrációs miniszterrel, és elmondtam nekik ezerszer, hogy mit kérünk.

Ez nemcsak a magyar nemzetiségről szól, hanem az összes kisebbségről.

Igen, de én magyar külügyminiszterként a magyar kisebbség ügyében tárgyalok. Amikor legutóbb, idén februárban találkoztam Ungváron Kuleba külügyminiszter kollégámmal és Andrij Jermakkal, az elnöki hivatal vezetőjével, nekik is világosan elmondtam, hogy a felső szintű találkozóra azután kerülhet sor, hogy a magyarok visszakapták a jogaikat. És nem azután, hogy megállapodtunk, hogy majd vissza fogják kapni.    

Egy törvényre várnak?        

Vagy egyre, vagy többre. Az nem a mi dolgunk, hogy ezt milyen formában oldják meg.

A lényegét tekintve milyen jogokra gondol?

Tizenegy pontban összefoglaltuk a követeléseinket és át is adtuk az ukránoknak. Azt kérjük, hogy ne csökkenjen a magyar nyelven oktatható tantárgyak száma a 2015-ös állapothoz képest, kapják vissza a működési engedélyüket a magyar nemzeti kisebbségi iskolák, lehessen nemzeti nyelven érettségizni, a tanórán kívüli aktivitás során a gyerekek és tanárok használhassák a saját anyanyelvüket, és az orvosnál is lehessen magyarul beszélni. Tehát állítsák vissza a 2015 előtti állapotokat.

Ha már a kapcsolatoknál tartunk: Önt sokszor éri az a vád, hogy túl szoros viszonyt tart fenn Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Tudomásunk szerint az uniós külügyminiszterek közül csak Ön járt Moszkvában a háború kitörése óta, több alkalommal is. Mennyire tartja megalapozottnak ezt a véleményt, és milyen gyakran egyeztetnek telefonon?

Telefonon? Mondjuk havonta szoktunk beszélni.

Ha arra van szükség, hogy minden nap beszéljek vele, akkor fel tudom hívni minden nap.

Ha meg úgy adja a szükség, hogy három hónapig nem kell beszélnünk, akkor három hónapig nem hívom. Akkor beszélünk, amikor kell. Nem vagyok teljesítménykényszerben.     

Ami a kérdés első részét illeti: azt, hogy kivel és milyen sűrűséggel tart kapcsolatot egy külügyminiszter, az kell, hogy eldöntse, hogy mi az ország vagy a nemzet érdeke. Mivel a magyar-orosz kapcsolatok erőteljesen energetika-orientáltak, három kulcsterületen – földgáz, kőolaj, nukleáris energia – Oroszország a kulcsbeszállítója Magyarországnak az energiaellátás biztonsága szempontjából, nem engedhetjük meg, hogy ne legyünk folyamatos kapcsolatban. Ezt a három területet az elmúlt időszakban nagyon sok külső kihívás érte.

Engem ezek a kritikák soha nem szoktak érdekelni, mert az én munkámat nem ez, hanem a nemzeti érdek határozza meg.

Ha már nemzeti érdek. Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek ülésén nem szokott olyan érzése lenni, hogy nagyon egyedül marad?

Dehogy szokott! Nagyon furcsa, képmutató ez a helyzet, mert a nehéz viták előtt is több kolléga szokott odajönni, és kéri, hogy „Péter, tarts ki, legyél kemény, vétózd meg!”   

Mely országok külügyminisztereiről van szó?

A kollegialitással szembemenne, ha elmondanám, de sok ilyen kolléga van. Sokkal több, mint gondolnák. És van olyan közöttük, akire nem is gondolnának. Én meg mondom nekik, hogy persze, de nem azért csinálom, mert te kéred, hanem azért, mert ez az érdekünk. Ő meg nem teheti meg.

Melyik országot tartja uniós szinten szövetségesnek? Melyek szavaznának mellettünk az Európai Tanácsban?

Milyen kérdésekben? 

Miért, ez abszolút témafüggő?

Persze. Az Ukrajnában zajló háború a leglátványosabb kérdése ma az európai külpolitikának, ebben van véleménykülönbség. De az ügyek döntő többségében nagyjából azonos álláspontokat képviselünk.

(Az interjúnak ezen a pontján egy hölgy egy telefonnal a kezében odalépett az asztalunkhoz, és jelezte, hogy „a miniszterelnök úr keresi a miniszter urat”. Ezt követően Szijjártó Péter elvonult, mintegy 15 percet telefonált Orbán Viktorral, majd visszatért az asztalunkhoz, és folytattuk az interjút.)

A NATO-főtitkár (Jens Stoltenberg – a szerk.) hívta a miniszterelnök urat.

Mi volt ilyen fontos?

Általános helyzetértékelésről beszéltünk. Ma a NATO-ban nagyon sok aktuális kérdés van. Az első, hogy van egy olyan érvényben lévő döntése a NATO-nak, miszerint nem részese az ukrajnai háborúnak, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne is legyen direkt konfrontációja Oroszországgal. Ehhez képest az elmúlt időszak nyilatkozatai ezt a döntést elkezdték feszegetni. Ez az általános kontextus, amelyben a NATO-főtitkár néha egyeztet a miniszterelnökökkel.

Emellett zajlik a felkészülés, mert két hét múlva külügyminiszteri tanácsülés lesz, rá két hónapra pedig a washingtoni csúcs következik.

Ilyenkor a NATO-főtitkár előkészületeket végez, hogy a viták lehetőleg már ne ott történjenek.

Ami vagy így lesz, vagy nem. 

Térjünk vissza az előző témához. Nagyon sokszor beszél arról, hogy azonnali békére és tűzszünetre van szükség. Ennek megvalósulása azonban gyakorlatilag azt jelentené, hogy Ukrajna a jelenlegi frontvonalak alapján részben elveszítené négy megyéjét és a Krímet. Ön szerint a békének ez az ára elfogadható?

Nem. Szerintem ez félreértés. Ez akkor lenne igaz, ha itt most vége lenne a háborúnak és pont. De mi nem ezt mondjuk, hanem azt, hogy legyen fegyverszünet, és üljenek össze béketárgyalásokra. Ezek eredménye pedig nem egyenlő azzal, mintha azt mondanánk, hogy ahol most vannak, fagyasszák be, és ott vannak az országhatárok.

Reálisnak tartja, hogy a jelenleg orosz fennhatóság alatt álló területekről bármikor is kivonulna a Putyin vezette Oroszország?

Mivel mi nem fogunk a tárgyalóasztalnál ülni, teljesen mindegy, mit gondolok. Katonai erővel őket onnan kiverni a mai realitást figyelembe véve, világháborús kockázat nélkül nagyon nehéz. Az oroszokat az ukránok a konfliktus jelenlegi intenzitásában, hacsak nem avatkoznak be szárazföldön nagyon erős NATO-tagállamok, nem fogják tudni megverni. Viszont az oroszok sem tudnak nagy katonai győzelmet aratni, mert a Nyugat a fegyverszállításokkal ott áll Ukrajna mögött.

Tehát hogyan lesz mindennek vége? Tárgyalásokkal. A kérdés, hogy mikor.

Ha előbb lesz vége, akkor kevesebben halnak meg, ha utóbb, akkor többen.

Az európai országok vezetőinek döntő többsége még mindig azt gondolja, hogy a csatatéren majd olyan fejlemények lesznek, amelyek nyomán az ukránok előnyösebb helyzetbe kerülnek a jelenleginél – szerintem viszont ilyen nem fog történni.

De ezzel azt mondja, hogy ez területveszteséggel fog járni…  

Én ilyet soha nem mondtam.

De ez a gyakorlatban azt jelentené. 

Nem, egyáltalán nem jelentené azt. Ukrán területveszteség akkor lenne, ha a háborút soha nem fejeznék be, hiszen az oroszokat valószínűleg nem tudják visszanyomni katonailag. Tehát az ukránoknak a területi integritás helyreállítására a tárgyalás az egyetlen esély.

Tehát lát arra esélyt, hogy tárgyalásos úton helyre lehet állítani a területi integritást?

Én azt gondolom, hogy minden egyes ország szuverenitását, területi integritását tiszteletben kell tartani. Erről szól az ENSZ-alapokmánya. De ennek a kikényszeríthetősége ma katonailag nagyon alacsony szinten van, ismétlem, világháborús kockázat nélkül.

A magyarok egy része attól tart, hogy Oroszország akár egész Ukrajnát elfoglalhatja, és szomszédos lesz velünk. Ön érez ilyen veszélyt?

Én ezt nem gondolom.

Igaz, Orbán Viktor is utalt arra, hogy mi ezt nem szeretnénk.

Hát persze. Tehát még egyszer: hacsak valaki nem tesz olyan brutális lépést, ami a harmadik világháború kirobbanásához vezet, akkor nincs esélye az oroszoknak egész Ukrajna elfoglalására. Ez egy kis mozgásokat produkáló állóháború, amely minél tovább tart, annál több ember esik áldozatául, annál nagyobb lesz a pusztítás. Persze ez egy spekuláció, hiszen nem tudhatjuk, mi fog történni.

Tehát helyes stratégia egy kívülálló ország részéről csak az lehet, amely az emberéletek megmentését tűzi ki célul fegyverszünet és béketárgyalások sürgetésével.

A magyar kormány korábban felajánlotta, hogy Budapesten legyen a béketárgyalás. 

Igen, három nappal a háború kitörése után.

Még mindig realitásnak tartja ezt?

Az ajánlat él. Akkor Lavrov kollégát és Jermak urat is felhívtam, de inkább elmentek Belaruszba tárgyalni, aztán Törökországba.      

Ha már az életek megmentésénél tartunk, térjünk át a gázai háborúra. Ön és a kormánya a Hamász tavaly október 7-i terrortámadása után – helyesen – kiállt Izrael mellett hangsúlyozva, hogy Izrael államnak joga van megvédenie magát. Azóta eltelt több mint öt hónap, és évértékelőjében már Joe Biden is gyakorlatilag tényként beszélt arról, hogy több mint 30 ezer áldozata van a válaszul indult izraeli hadműveleteknek – még ha ebben van szerepe a Hamásznak is. Az áldozatok többsége – ahogy az amerikai elnök fogalmazott – „nem a Hamászhoz” tartozott, azaz civil. Emiatt már számos nyugati ország is nyíltan kritizálja az izraeli kormányt. Öntől vagy a magyar kormánytól ugyanakkor még sosem hallottuk, hogy szóvá tette volna a gázai civil áldozatok óriási számát, mint ahogy egyetlen kritikus megjegyzést sem hallottunk az izraeli kormány felé. Mi ennek az oka?      

Az egyik oka az lehet, hogy a mai médiavilágban a szofisztikált és hosszan kifejthető külpolitikai álláspontok nagyon nehezen tudnak megjelenni. Nekünk négy szempontunk van a háború kapcsán, és ezt – amikor van egy percnél több időnk – el is szoktuk mondani: először is soha többé nem engedhető meg, hogy egy ilyen terrortámadás megtörténjen bárhol a világon bárki ellen. Éppen ezért a terrorellenes műveletek sikere globális érdek is. Tehát azért nem szólítjuk fel az izraeli kormányt tűzszünetre, mert egy terrorszervezet által brutálisan megtámadott ország terrorellenes művelete kapcsán ilyet tenni minimum megkérdőjelezhető.  

Még akkor is, ha a másik oldalon ott van minimum 25 ezer nő és gyerek áldozat? 

Innen jön a második pont: a civil lakosságot a lehető legnagyobb mértékben meg kell ettől kímélni.

Ez egyértelműen nem sikerült.

De ezt ne róják fel nekem.

Az ehhez való viszonyát rójuk fel Önnek.

Mindig elmondjuk, hogy a civil lakosságot meg kell kímélni. Ha az egyiptomiakkal meg az izraeliekkel nem tudtam volna egyszerre beszélni, akkor nem tudjuk, hogy mi lenne azzal a 14 magyarral, aki Gázában élt, és akiket az első külföldiek között hoztunk ki onnan, még a műveletek előtt. De meg tudtam állapodni az izraeliekkel, hogy megengedik a távozásukat, az egyiptomiakkal pedig arról, hogy beengedik őket. A 15 magyarból 14-et megmentettünk, a 15.-et is csak azért nem hoztuk ki, mert nem akart eljönni. Remélem, hogy él.

Tehát számunkra a terrorellenes művelet sikere és a civilek megkímélése nem két olyan célkitűzés, ami nem hajtható végre egyszerre.

Írország és Spanyolország február elején felkérte az Európai Bizottságot annak felülvizsgálására, hogy Izrael megfelel-e még azoknak az értékeknek, amelyeken az EU-hoz fűződő kapcsolata alapul. Támogatna-e a magyar kormány bármilyen szankciót Izrael ellen, illetve támogatna-e szankciót a ciszjordániai zsidó telepesekkel szemben, akikkel szemben például az Egyesült Államok már kivetett büntetőintézkedéseket?

Az idő szerintem nem alkalmas arra, hogy erről a kérdésről vitázzunk. Nem egy terrorszervezet felszámolása során kell ezt a kérdést megvitatni, hanem majd akkor, ha ez a brutális terrorszervezet nem tud ilyen támadást többé elkövetni a világon akárki ellen.

A kétállami megoldást támogatják?

Ahhoz kell két állam. És én jelenleg nem látom, hogy ebben lenne megállapodás két állam között. Azért borzalmas és nagy kár, amit a Hamász csinált – túl a nagyon sok áldozaton –, mert megint évtizedekkel vetette vissza a közel-keleti béketeremtés lehetőségét.

A kétállami megoldást az európai országok többsége és a világ országainak jelentős része szorgalmazza, ugyanakkor az erre irányuló kísérletek évtizedeken keresztül kudarcba fulladtak. A közel-keleti élet élhetősége szempontjából az első, reményekkel kecsegtető megoldás az Ábrahám-megállapodások lettek volna. Ezt a lendületet tette zárójelbe némiképp a 2020-as amerikai elnökválasztás, és aztán a Hamász-terrorcselekmény.

Mindennek azért van előzménye, például Ciszjordánia izraeli megszállása és a folyamatos telepbővítések a nemzetközi jog felrúgásával. De ez egy hosszú téma, térjünk vissza az orosz-ukrán háborúhoz. Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor között minden évben van találkozó, tavaly is volt (Pekingben találkozott egymással a két vezető októberben – a szerk.) Idén is lesz-e, és ha igen, hol?

Egyelőre nem terveztünk találkozót. Ugyanaz igaz rájuk, mint rám és Lavrov kollégára.

Ha kell bármiről beszélniük, ha van olyan szintű kérdés, amit mi nem tudnánk megoldani, és fontos, hogy a legfelsőbb szinten vitassák meg, akkor bármikor el tudják érni egymást telefonon, és ha nagy szükség van rá, akkor személyesen is tudnak találkozni.

Az elmúlt években mindig találkoztak évente egyszer, ami szerintem helyes gyakorlat, mert mi akkorák vagyunk, amekkorák, elhelyezkedünk ott, ahol elhelyezkedünk, és ebből fakadnak bizonyos külpolitikai realitások. Például az, hogy Magyarország működési lehetőségeit és mozgásterét nagyban befolyásolja egy Moszkva-Berlin-Ankara háromszög és Párizs négyszög. A Magyarország és Oroszország közötti folyamatos kapcsolattartás tehát olyan külpolitikai kötelessége a mindenkori kormánynak, minthogy most itt ülök.

A legutóbbi pekingi találkozójukon – a felvételek alapján úgy tűnt – Orbán Viktor izgult.

Én 18 éve dolgozom mellette, de nem emlékszem, hogy őt izgulni láttam volna…

Feltűnően rakosgatta a papírjait. Mintha zavarban lett volna.

Nézze, én ott ültem tőle másfél méterre. Vele töltöttem előtte és utána is két napot, de a zavarban létnek a legapróbb jelét sem tudtam felfedezni. A mainstream média utálja, ha valaki felvállalja a nemzeti érdekeit, és szembe mer menni vele.

Ha Orbán Viktor nem rakosgatta volna a papírjait, hanem olyan laza lett volna, hogy például kézen áll, akkor amiatt mondták volna, hogy zavarban van.

Annak viszont nagyobb jelentőségét látom, hogy ott világosan fel tudta tenni a miniszterelnök úr azt a kérdést, amit én rendszeresen Lavrov kollégámnak: hogyan lesz béke, és mi mit tudnánk tenni ennek érdekében? Ilyenkor rendszeresen elhangzik az a válasz, hogy az oroszok – idézek – készen állnak a tárgyalásra, állításuk szerint 2022 március-áprilisában majdnem lett is megállapodás, de bizonyos nyugati közbeavatkozásra az nem lett meg. Még egyszer mondom, ezt most idéztem. Egyébként pedig mindaddig, amíg Ukrajnában érvényben van az a jogszabály, hogy a Zelenszkij-adminisztráció nem tárgyalhat Putyin elnök kormányával a békéről, addig ők nem tudnak tenni semmit. Ez az orosz válasz.

Azt lehet tudni, hogy a miniszterelnök úr milyen gyakran egyeztet telefonon Putyin elnökkel?

Lehet tudni, mert mindig nekem kell szervezni. Idén még nem volt telefonos egyeztetés, tavalyelőtt pedig Gorbacsov temetéséhez fűződően beszéltek egymással telefonon udvariasságból.

Ha már Pekingnél tartunk: február végén Budapesten járt a Kínai Népköztársaság közbiztonsági minisztere, aki általában Hszi Csin-ping útjait készíti elő. Ez arra utal, hogy a kínai elnök Magyarországra látogat?

Általában így van, de az ilyen horderejű látogatásokat a két ország közösen szokta bejelenteni, amikor ennek az idejét érzik.

Ha majd a kínaiak úgy érzik, akkor be fogjuk jelenteni.

Folyamatos itt is a magas szintű kapcsolattartás, és már régóta élő hivatalos meghívása van Hszi elnök úrnak Budapestre. Rendszeresen fel is merül a magas szintű találkozókon, hogy várjuk és elvárjuk. Ezekre mindig pozitív választ ad, technikai kérdésként megfogalmazva, hogy mikor jön.

Maradva a kínai vonalnál: hogyan látja a magyarországi akkumulátorgyárak helyzetét annak tükrében, hogy mind az Egyesült Államok, mind az EU érdemben korlátozni kívánja a kínaiak térnyerését?

Érdemes megnézni, hogy mit jelentene a kínaiak térnyerésének korlátozása. A kínai akkumulátorgyártók azért jönnek Magyarországra, mert a nagy európai autógyártókat szolgálják ki. Például a CATL idevonzásában nagyon nagy szerepe volt az általa ellátott Mercedesnek és a hazai növekvő Mercedes-kapacitásnak. Az EvEnergy azért jött Debrecenbe, hogy a BMW-t lássa el. És az Audi is keleti beszállítókkal dolgozik.

Tehát ha terhet akarunk tenni a kínai beszállítókra, akkor mit jelent az az európai gazdaság versenyképessége szempontjából?

Azt ugyanis nagy mértékben meghatározzák a legnagyobb nyugat-európai autógyártók, amelyek elektromos átállási stratégiája kínai beszállítókra alapul. Ha megdrágítjuk a kínaiak megjelenését az európai piacon, akkor a kínaiakkal vagy magunkkal – Európával – szúrunk ki jobban?      

A bejelentett hazai akkumulátorgyártás mennyisége a keresletet figyelembe véve valószínűleg nagyobb lesz a szükségesnél. Mi lesz a feles kapacitásokkal annak tükrében, hogy ezek a cégek – direkt és indirekt módon, például infrastruktúrafejlesztések keretében – rengeteg közpénzt is kapnak?

Azt megjósolni, hogy miként fog alakulni az elektromos autók és akkumulátorok iránti kereslet, egyenlő a gömbbe nézéssel. De az látszik, hogy ha van támogatási program elektromosautó-vásárlásra, akkor a kereslet nő. Ha nincs ilyen program, akkor nem nő annyira.      

Ezért is esett vissza most az értékesítés.

Így van, például Németországban, ahol kivezettek egy támogatási formát. Ez politika. Mint ahogy az európai autógyártók is amiatt kezdtek elektromobilitási stratégiákat gyártani, mert született egy politikai döntés Brüsszelben, hogy 2035-től csak elektromos autókat lehet eladni újonnan. Ez egy politika által generált folyamat, ezért nehéz megjósolni a piac alakulását. Az biztos, hogy Európa elkötelezte magát amellett, hogy karbonsemleges akar lenni nagyon rövid időn belül.

Ehhez a károsanyag-kibocsátás hatodát adó közúti közlekedést át kell állítani elektromos alapra. A kérdés, hogy ez milyen ütemben fog megvalósulni, és milyen felfutásban lesz szükség a magyarországi elektromosautó-kapacitásokra.

Abból, hogy ezek a cégek elkötelezték magukat Magyarország mellett, az következik, hogy egy esetleges igénycsökkenés esetén az itteni gyárakra nem lesz szükség. Tehát jó döntés volt időben lépni.

Végezetül: mit szól ahhoz, hogy Bulgáriában a külügyminiszter kormányfő akar lenni? (Végül ez nem sikerült neki – a szerk.) Vannak ilyen ambíciói?

Dehogy vannak. Én nagyon-nagyon szeretem ezt a munkámat.