2p

Vizsgálják a katasztrófa okait.

India polgári légiközlekedési minisztériuma csütörtökön közölte, hogy jelenleg is zajlik a júniusi légikatasztrófa részletes kivizsgálása.

A 260 ember életét követelő tragédia felderítésében most a cél az események sorrendjének rekonstruálása és a balesethez hozzájáruló tényezők azonosítása – írja a Reuters.

A repülőgép feketedobozait – a pilótafülke hangrögzítőjét (CVR) és a repülési adatrögzítőt (FDR) – néhány nappal a baleset után sikerült megtalálni: az egyiket június 13-án egy ház tetején, a másikat pedig június 16-án a roncsok között. A berendezéseket kedden szállították a fővárosba, Delhibe, ahol az Indiai Légiközlekedési Balesetvizsgáló Hivatal (AAIB) vezetésével egy szakértői csapat megkezdte az adatok kiolvasását – közölte a minisztérium.

A légikatasztrófa az évtized legsúlyosabb ilyen balesete volt
A légikatasztrófa az évtized legsúlyosabb ilyen balesete volt
Fotó: MTI/EPA/Szidharaj Szolanki

„A pilótafülkéből származó feketedobozból sikeresen kiemelték a Crash Protection Module-t (CPM), majd sikeresen hozzáfértek a memóriamodulhoz is, és letöltötték az adatokat. Jelenleg folyik a CVR és FDR elemzése” – állt a közleményben. A CPM a feketedoboz egyik legfontosabb eleme, amely megóvja az adatokat a becsapódáskor keletkező károsodásoktól, míg a CVR a fedélzeti kommunikációt rögzítő eszköz.

Rendszerszintű a probléma

A katasztrófa nyomán újra reflektorfénybe került a légitársaságok hanyag szabálykezelése Indiában. Az ország légügyi hatósága kedden arról számolt be, hogy Mumbai és Delhi repülőterein – India két legforgalmasabb légikikötőjében – több olyan esetet találtak, ahol ugyanazok a műszaki hibák ismétlődtek meg a repülőgépeken.

A Reuters korábban beszámolt arról is, hogy a hatóság már figyelmeztette az Air Indiát: a légitársaság több alkalommal is olyan gépeket engedett felszállni, amelyeknél lejárt az életmentő berendezések kötelező ellenőrzése. Az Air Indiát figyelmeztették a pilóták munkaidő-beosztásával és felügyeletével kapcsolatos szabályszegések miatt is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG