3p

Most jött el a megfelelő időpont a brit miniszterelnök szerint, de a várakozások szerint történelmi vereség várhat pártjára.

Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint a parlamenti választások kiírását az indokolta, hogy most jött el a megfelelő időpont az eddigi eredmények kiteljesítésére.

Sunak a BBC közszolgálati televízió, majd nem sokkal később a BBC rádió csütörtök délelőtti politikai magazinműsorainak nyilatkozva kijelentette azt is, hogy júliusban - a választások hónapjában - elindul a brit határokat illegálisan átlépő menedékkérők áttelepítése Ruandába.

A konzervatív párti miniszterelnök előző este jelentette be, hogy július 4-re írta ki a parlamenti választásokat.

Az esőben megázott Rishi Sunak brit miniszterelnök sajtónyilatkozata után visszamegy a londoni kormányfői rezidencia, a Downing Street 10. épületébe. Itt bejelentette, hogy a parlamenti választásokat július 4-én tartják Nagy-Britanniában.
Az esőben megázott Rishi Sunak brit miniszterelnök sajtónyilatkozata után visszamegy a londoni kormányfői rezidencia, a Downing Street 10. épületébe. Itt bejelentette, hogy a parlamenti választásokat július 4-én tartják Nagy-Britanniában.
Fotó: MTI/AP/Kin Cheung

Sunak korábban többször is jelezte, hogy a választásokat az év második felében tartják, de még a kormányzó Konzervatív Párton belül is az volt az általános vélekedés, hogy a legvalószínűbb időpont október vagy november.

A csütörtöki BBC-interjúkban Sunak cáfolta azt a felvetést, hogy azért döntött a meglepetést keltő júliusi időpont mellett, mert attól tart, hogy az utóbbi időszakban viszonylag kedvező jeleket mutató gazdaság teljesítménye később ismét gyengülhet.

A kormányfő kijelentette: a legutóbbi adatok tanúsága szerint a kormány helyreállította a gazdasági stabilitást, normalizálódott az infláció, növekszik a hazai össztermék, így most érkezett el az idő annak eldöntésére, hogy

"kiteljesítsük-e ezeket az eredményeket, vagy mindent kezdjünk elölről a Munkáspárttal".

Rishi Sunak a legnagyobb brit ellenzéki erőre utalt, amelynek választói támogatottsága a felmérések szerint hónapok óta folyamatosan 20-30 százalékpont közötti mértékben haladja meg a konzervatívokét.

Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje a minap kijelentette, hogy kormányra kerülése esetén a párt törölné a Nagy-Britanniába illegálisan bejutó menedékkérők ruandai áttelepítésének programját, és ehelyett a terrorizmusellenes törvény adta jogi lehetőségekkel lépne fel a szervezett embercsempész hálózatokkal szemben.

A csütörtöki BBC-interjúkban Rishi Sunak ezt úgy kommentálta, hogy a Munkáspárt "amnesztiát adna" a brit határt illegálisan átlépőknek, és így Nagy-Britannia "az illegális bevándorlás mágnesévé válna".

A konzervatív párti miniszterelnök közölte, hogy júliusban elindulnak a járatok Ruanda felé az áttelepítésre kijelölt menedékkérőkkel a fedélzetükön.

Sunak nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy az első repülőgépek még a választás napja előtt felszállnak-e, de - a helyszín megnevezése nélkül - kijelentette: a kormány már készenlétbe helyezte az indulási repülőteret és kibérelte az áttelepítéshez használandó repülőgépeket is.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Egekbe szökött a koporsók ára Oroszországban
Elek Lenke | 2026. április 26. 17:12
Nincs elég temető és krematórium.
Nemzetközi Trump szerint elégtelen Irán ajánlata, lefújta a béketárgyalást
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:04
A két különmegbízott, Steve Witkoff és Jared Kushner tárgyalt volna Pakisztánban az iráni külügyminiszterrel, de Trump szerint nem éri meg a sok utazás és költség emiatt.
Nemzetközi Miután kimenekítették Trumpot, az is kiderült, ki volt a washingtoni lövöldöző
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 10:56
A Fehér Ház vacsoráján nyitott tüzet egy 31 éves férfi, aki tanárként dolgozott, és emellett videojátékokat fejlesztett. Az előző elnökválasztás előtt Kamala Harris kampányát is támogatta egy kisebb összeggel.
Nemzetközi Negyven éve történt Csernobil: titkos Stasi-akták fedik fel a félretájékoztatási kampányt
Kormos Olga | 2026. április 26. 10:41
1986. április 26-án a csernobili atomerőműben egy végzetes tervezési hiba miatt a túlfuttatott 4-es reaktor egy rutinszerű leállítási kísérlet során felrobbant, elindítva egy olyan eseményláncolatot, amely végül több százszor nagyobb mennyiségű radioaktív anyagot juttatott a légkörbe, mint a Hirosimára ledobott atombomba.
Nemzetközi Orbán Viktor szövetségese mondott egy meredeket
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:56
Aleksandar Vucic szerb elnök a hanyatló Nyugat-római Birodalomhoz hasonlította Európát.
Nemzetközi Patthelyzet Szlovéniában
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 15:13
Az államfő nem állít miniszterelnök-jelöltet.
Nemzetközi Netanjahunál prosztatarákot diagnosztizáltak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:56
Még 2024-ben, csak most hozták nyilvánosságra.
Nemzetközi Zelenszkij kész tárgyalni Putyinnal a békekötésről
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 13:31
Az ukrán elnök szeretné, ha a megbeszélésekre Azerbajdzsánban kerülne sor.
Nemzetközi Már Romániát is elérték az orosz drónok
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 13:04
Több mint kétszáz embert evakuáltak Romániában dróntörmelékek miatt.
Nemzetközi Nem nyugszik Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:51
Kormány a halálbüntetések végrehajtásának gyorsításáról szóló intézkedéseket hozott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG