2p

Magyarország nem írta alá a kezdeményezést.

Megszüntetné a vétó lehetőségét külpolitikai döntésekben az Európai Unió 11 tagállamának vezetése – számolt be az Euronews. A döntéseket a javaslatuk alapján minősített többséggel kellene meghozni. A kezdeményezésben Németország, Franciaország, Spanyolország, a Benelux államok, a három skandináv uniós tagállam, valamint Ausztria és Románia vesz részt.

Az országok vezetői szerint a vétólehetőség megbénítja a döntéshozatalt az Unió külpolitikájában, a bizonytalanabbá vált geopolitikai környezetben viszont gyors döntésekre lenne szükség: ezért fordultak Kaja Kallas külügyi főképviselőhöz. Nyílt levelüket azoknak a tagállamoknak is elküldték, amelyek vezetői nem írták alá a kezdeményezést.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Viktor 16 éves miniszterelnöki tevékenysége során visszatérően megkötötte a többi tagállam vezetőinek kezét vétójával. A legutóbbi eset az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós kölcsönnel kapcsolatban történt.

Az aláíró tagállamok még a francia elnökválasztás előtt szeretnék életbe léptetni a változtatást, attól tartva, hogy azt esetleg a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés jelöltje nyeri. Az ellenzők szerint azonban ez aláásná a közösség legitimitását és elvenné a kisebb tagállamok lehetőségét az érdekérvényesítésére.

A változtatás kis eséllyel fog megtörténni, mert az egyhangú döntéshozatalról történő átállás a minősített többségi döntésre minden tagállam jóváhagyását igényelné.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
Nemzetközi Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:54
Brüsszelben egy másik helyen is véres cselekmény folyt az éjszaka.
Nemzetközi Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:26
Busás hitelkeret, iroda milliárdokért, de van még tovább is.
Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG