1p

Könnyen Ukrajna sorsára juthat Moldova a Kreml szóvivője szerint.

A moldáv kormány a napokban jóváhagyta a 2035-ig szóló új katonai stratégiáját, amelyben Oroszországot nevezi meg fő biztonsági fenyegetésként. Erre reagálva Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy Moldova vezetése „súlyos hibát követ el” azzal, hogy Oroszországot ellenséggé teszi, egyúttal „konfrontatív, barátságtalan iránynak” nevezte a lépést Oroszországgal szemben – írja a TASZSZ.

Dmitrij Peszkov először a Nyugatot, majd Moldovát fenyegette meg
Dmitrij Peszkov először a Nyugatot, majd Moldovát fenyegette meg
Fotó: MTI

A lapnak nyilatkozva Peszkov megfenyegette Moldovát, arra utalva, hogy ők is Ukrajna sorsára juthatnak, ha Moszkva ellenében határozzák meg magukat.

„Úgy vélik, hogy az Európával való kapcsolatok kiépítésének irányvonala Oroszország teljes elítélését jelenti. Egy ország már elkövetett egy ilyen hibát. Ez semmi jót nem hozott ennek az egy országnak”

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy Oroszország nukleáris fenyegetésként értékelheti, hogy „piszkos” robbanótöltettel szerelheti fel az ukrán hadsereg az amerikai nagy hatótávolságú Tomahawk manőverező robotrepülőgépeket. Az üzenet az egész Nyugatnak szólt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Véres péntek a frontvonal mindkét oldalán: pusztító légicsapások érték Kijevet, Szlovjanszkot és Kirovot
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 15:25
Tizenhat ember vesztette életét és több tucatnyian megsebesültek a pénteki orosz és ukrán légitámadásokban. Miközben Kijevben és a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban lakónegyedeket és diplomáciai épületet értek orosz rakéta- és bombatálálatok, addig az oroszországi Kirovban egy hadiipari vállalatot ért ukrán rakétacsapás.
Nemzetközi Országos vészhelyzet Spanyolországban: az EU segítségét kérték a pusztító erdőtüzek miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:43
A spanyol kormány országos jelentőségű vészhelyzetet hirdetett, és az Európai Unió segítségét kérte a Madridban, valamint Kasztília és León tartományokban tomboló erdőtüzek miatt . A kontinens egészén tomboló kánikula és a terjedő lángok miatt már több mint 80 ezer embert kellett kitelepíteni Spanyolországban és Franciaországban – írja a The Free Press Journal.
Nemzetközi Súlyos uniós bírálat érte a TikTokot, milliárdos bírság is jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:00
Az Európai Bizottság szerint a TikTok jelenlegi működése több ponton veszélyeztetheti a kiskorú felhasználókat. Az előzetes megállapítás alapján a platformnak szigorítania kellene a gyermekek fiókbeállításait, ellenkező esetben jelentős uniós szankciókra számíthat.
Nemzetközi Behatolt Romániába egy ismeretlen drón, F-16-ossal lőtték le
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:46
200 kilométert tett meg a román légtérben egy drón, amelyet péntek délelőtt semmisített meg a román légierő. Nicușor Dan elnök elmondta: lakatlan területre zuhantak a roncsok. 
Nemzetközi Szentpétervár mellett találtak el raktárakat az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:27
A legnagyobb orosz webáruház, a Wildberries egyik raktárában ütött ki tűz egy ukrán dróntámadás után, a Szevernaja baromfitenyésztő telep raktára pedig összeomlott.
Nemzetközi Kellemetlen hír jött az üzemanyagokról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:28
Emelkedik a nagykereskedelmi ár.
Nemzetközi A nap képe: ebbe akár bele is bukhat Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:07
Érkeznek haza a koporsók az iráni háborúból.
Nemzetközi Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:20
Letartóztatni ugyan nem tudja, de nem látja szívesen.
Nemzetközi Putyin szóvivője nem optimista: nem lesz gyors béke?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:50
Dmitrij Peszkov a külügyminiszteri találkozó után értékelt.
Nemzetközi Érkezik az újabb szankciós csomag Oroszország ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:40
Az európai uniós tagállamok képviselői csütörtökön megegyeztek a 21. szankciócsomagról Oroszország ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG