3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

  • Ukrajna nem rendelkezik a szükséges mennyiségű fegyverrel, hogy az adott körülmények között sikeresen ellenálljon az orosz inváziónak, a megszállók így minden nap visszavonulásra kényszerítik az ukrán csapatokat - hívta fel a figyelmet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a PBS amerikai televíziónak adott interjújában. Szerinte a szövetségesek - köztük az Egyesült Államok - segítsége nélkül Ukrajnának "esélye sem lesz" megnyerni a háborút a túlerőben lévő Oroszországgal szemben. Példaként hozta fel, hogy az oroszoknak azért sikerült a múlt héten megsemmisíteniük a Kijev környéki tripilljai hőerőművet, mert a szövetségesek segítségének hiányában elfogytak a védelmi rakéták. „Minden nap visszaszorítanak bennünket" - fogalmazott Zelenszkij. Szerinte az ukrán hadsereg csakis akkor tudja megvédeni az ellenőrzése alatti területeket, ha ugyanannyi lövedékkel rendelkezik, mint Oroszország.
    Nem köntörfalazott Zelenszkij.
    Nem köntörfalazott Zelenszkij.
    Fotó: EPA/SERGEY DOLZHENKO
  • Volodimir Zelenszkij aláírta kedden a mozgósítás, a katonai nyilvántartásba vétel és a katonai szolgálattal kapcsolatos egyes rendelkezések javításáról szóló törvényt - derült ki az ukrán parlament honlapján közzétett információból. A törvény a hivatalos közlönyben való kihirdetését követő naptól számított egy hónap múlva lép hatályba. A parlament által április 11-én elfogadott törvény megerősíti a hadköteles korhatár 27 évről 25 évre csökkentését és eltörli a "korlátozottan alkalmas" státuszt. A tartósan külföldön tartózkodó állampolgároknak be kell jelentkezniük katonai szolgálatra Ukrajnában. Azt, hogy ezt pontosan miként kell megtenniük, a kormány határozza meg. Ezen túlmenően azoknak a 25 és 55 év közötti férfiaknak, akiket a háború kezdete után másod- és harmadfokú rokkantnak minősítettek, ismét orvosi és szociális vizsgálatnak kell alávetniük magukat. A törvény értelmében ezentúl a felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek is behívhatók lesznek katonai szolgálatra, kivéve azok, akik Ukrajna nemzetbiztonsága elleni bűncselekményeket követtek el. A nőket nem mozgósítják. A sorkatonai szolgálat helyett úgynevezett katonai alapszolgálatot vezetnek be a sorköteles korúaknak, vagyis a 18 és 25 év közöttieknek. Nem alkalmazhatók a közszolgálatban azok a 60 évesnél fiatalabb férfiak, akik nem végezték el az általános katonai alapképzést vagy nem teljesítettek katonai szolgálatot. A törvény nem tartalmazza a katonák rotációjának határidejét, a kormány külön törvényjavaslatot dolgoz ki erről, adta hírül az MTI.
  • A Robert Fico által tavaly október óta irányított szlovák kormány folytatja Ukrajna támogatását, és ez várhatóan nem fog megváltozni Peter Pellegrini megválasztott elnök hivatalba lépése után sem - jelentette ki Zuzana Caputová leköszönő szlovák elnök kedden Varsóban. Mint fogalmazott: Caputová úgy ítélte meg: utódja, Peter Pellegrini júniusi hivatalba lépése után feltehetőleg "nem változnak meg az Ukrajna támogatásával összefüggő konkrét lépések", már csak azért sem, mert a szlovák államfő hatásköre erre nem terjed ki. Szlovákia átadott Kijevnek "mindent, amire képes volt, elérte lehetőségeinek határát" - utalt Caputová az Ukrajnába irányuló korábbi szlovák fegyverszállításokra.
  • Nem hívja meg Franciaország a normandiai partraszállás 80. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségre Vlagyimir Putyin elnököt, írja a The Guardian. Más képviselőket ugyanakkor küldhet Oroszország a június 6-i eseményre.

            

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Tovább tolódik a brit-amerikai támaszpont sorsa
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 15:45
A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
Nemzetközi Szakértő: ennyi robbanószerrel alig lehetett volna kárt okozni a szerbiai olajvezetékben
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 14:16
A Szerbiában felfedezett robbanóanyag mennyisége sem a Török Áramlat gázvezeték megsemmisítéséhez, sem jelentős roncsolásához sem lett volna elég. 
Nemzetközi Várakozás Iszlámábádban: az amerikai-iráni tárgyalások öt legnagyobb vitapontja
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 12:34
Iszlámábádban tárgyal a két fél, az asztalukon minimum öt olyan ponttal, amelyek régóta húzódnak. 
Nemzetközi Elstartolt a voksolás az amerikai kontinensen
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:22
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 5586-an voksolhatnak az amerikai kontinensen, négy évvel ezelőtt ez a szám négyezer volt.
Nemzetközi Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:11
Májustól új szabályok lépnek életbe Ausztriában az elektromos rollerek használatára vonatkozóan: kötelezővé válik az irányjelzők felszerelése, a 16 év alatti vezetőknek pedig bukósisakot kell viselniük.
Nemzetközi Íme Donald Trump újabb nagyívű víziója
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:50
Donald Trump nem csak gigantikus báltermet szeretne a Fehér Házba, de egy minden eddiginél nagyobb diadalívet is Washington DC-be.
Nemzetközi „Isten nem áld meg egyetlen konfliktust sem” – így kritizálta a pápa az iráni háborút
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:22
A közösségi médiás bejegyzés nem nevez meg neveket, de bírálja a vallás felhasználását az USA közel-keleti háborújának dicsőítésére. 
Nemzetközi Így ért földet az Artemis-2 magyar idő szerint hajnali kettőkor
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:19
Probléma nélkül megérkezett az Artemis–2-küldetés legénysége a Földre, a történelmi pillanatoknak éjszaka lehettünk szemtanúi: a három amerikai és egy kanadai űrhajós magyar idő szerint nem sokkal éjjel 2 óra után landolt San Diego közelében a Csendes-óceánra. Az Artemis–2 űrrepülésével csaknem 54 év után jutott ember ismét a Hold közelébe.
Nemzetközi Megállapodott a Lufthansa a szakszervezettel: véget érhet a sztrájk
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 19:47
Átfogó kollektív szerződést kötött a Lufthansa City Airlines és a ver.di szakszervezet a pilóták és a légiutas-kísérők foglalkoztatásáról. A megállapodás az első ilyen jellegű egyezség a vállalatnál, és egységes keretet teremt a repülő személyzet munkafeltételeire és bérezésére – közölte a vállalat sajtóosztálya.
Nemzetközi Elakadt Trump gázai terve: alig érkezett meg a beígért milliárdok töredéke
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 19:17
Komoly finanszírozási problémák veszélyeztetik Donald Trump gázai újjáépítési tervét: a korábban beígért 17 milliárd dolláros támogatásnak eddig csak töredéke folyt be a létrehozott Békebizottsághoz – számolt be róla a Reuters nyomán a Portfolio.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG