2p

320 ezren vonultak fel a szivárvány jegyében.

A szervezők szerint mintegy 320 ezren vettek részt szombaton Bécsben a 30. Szivárvány Parádén, hogy kiálljanak a homoszexuálisok, biszexuálisok, transzneműek és más szexuális kisebbségek tagjainak jogai mellett.

A bécsi körgyűrűn megrendezett felvonulás egyik szervezője, Katharina Kacerovsky-Strobl az APA osztrák hírügynökségnek azt mondta: az LMBTQIA+ közösség jogai nyomás alatt állnak, ezért a kiállás ma átpolitizáltabb, mint évekkel ezelőtt.

"Nem lehet küzdeni az ellen, ami létezik. Mindig is lesznek LMBTQI-emberek és szivárványcsaládok, illetve olyanok, akik kiállnak a szabadságért, az egyenjogúságért és a láthatóságért. A Pride soha nem csak egy buli volt, hanem tüntetés is, valamint annak a bizonyítéka, hogy a szeretet és az összetartás erősebb, mint a rombolás bármilyen formája

- mondta Kacerovsky-Strobl.

Ann-Sophie Otte, a HOSI Wien, Ausztria legnagyobb leszbikus, meleg és biszexuális egyesületének elnöke arról beszélt, hogy végre konkrét intézkedéseket várnak el az államtól: átfogó diszkrimináció elleni fellépést, a gyűlölet-bűncselekmények elleni nemzeti akcióterv végrehajtását és a konverziós terápiák betiltását.

„Mindezek nem különleges kívánságok, hanem emberi jogok”

- fogalmazott.

A bécsi Szivárvány Parádé minden évben a legnagyobb tömegeket vonzó demonstráció Ausztriában. Az idei rendezvény mottója, a „Látható 1996 óta” a 30. évfordulóra utal. Az egykori viszonylag kisebb létszámú tiltakozó felvonulás mára több százezres rendezvénnyé nőtte ki magát az osztrák fővárosban.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG