2p

Ha az új kritériumok sikeresnek bizonyulnak, a programot más uniós támogatási rendszerekre is kiterjeszthetik.

Az Európai Unió két magas rangú tisztviselője a Financial Timesnak arról beszélt, hogy az Európai Unió új feltételeket vezetne be a kínai cégek támogatásának szabályozására, erről a Hvg írt.

Az új szabályok szerint az uniós támogatásokhoz szükséges lenne, hogy a kínai cégek gyárakat működtessenek az EU területén, valamint megosszák technológiai know-how-jukat.

A tervezett intézkedéseket már decemberben életbe léptethetik, amikor meghirdetik az 1 milliárd eurós akkumulátor-fejlesztési pályázatot. Ha az új kritériumok sikeresnek bizonyulnak, a programot más uniós támogatási rendszerekre is kiterjeszthetik – közölték a tisztviselők az FT-vel.

A lap megjegyzi, hogy a javasolt lépés hasonló Kína gyakorlatához, de annál kisebb léptékű. Az EU célja az intézkedéssel, hogy megvédje saját cégeit az olcsóbb, de környezetszennyezőbb kínai importtól. Az európai környezetvédelmi szabályok szigorúbbak, mint az ázsiai előírások, ami versenyhátrányt jelent az uniós gyártóknak. A szigorítás mögött emellett az is állhat, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök azt tervezi, hogy 60 százalékos vámot vet ki a kínai árukra. Ha ez megvalósul, a kínai termékek az európai piacot áraszthatnák el, amit az EU szeretne megelőzni.

Az Európai Bizottság egyelőre nem reagált a Financial Times megkeresésére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG