3p

A magyar külgazdasági és külügyminisztert általában bizalmatlanság veszi körül uniós körökben, de ebben igazából nincs újdonság.

Aki figyelte az elmúlt évek politikai fejleményeit, azt aligha érte meglepetésként a Politico minapi híre, miszerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert kihagyják az érzékenyebb témájú uniós megbeszélésekből, félve az orosz kormánynak való szivárogtatástól – erről Wéber Balázs külpolitikai újságíró, lapunk vezető szerkesztője beszélt az ATV Start című műsorában.

Hozzátette: uniós szinten már eddig is érzékelni lehetett a magyar kormány elszigetelődését a különutas, kvázi oroszbarát politikája miatt. Tehát nem meglepetés, hogy számos uniós állam bizalmatlan vele szemben. 

Szerinte az, hogy épp most jelent meg egy ilyen tartalmú cikk, inkább a választási kampánynak szól – a magyar kormány eltávolodását hivatott jelezni az uniós szövetségi rendszertől Moszkva irányába.

A magyar külügyminiszter és Szergej Lavrov közötti, még 2020-ban készült, Panyi Szabolcs újságíró által tegnap nyilvánosságra hozott telefonbeszélgetésről azt mondta: a szoros kapcsolat a két vezető között szintén nem újdonság – Szijjártó Péter például a lapunknak két évvel ezelőtt adott interjúban már elárulta, hogy nagyjából havonta szokott telefonon beszélni az orosz külügyminiszterrel.

Wéber Balázs hozzátette: a kapcsolattartás önmagában nem baj, hiszen ez is a feladata egy külügyminiszternek. Ami inkább érdekes, hogy vajon mi lehet ezeknek a beszélgetéseknek a tartalma – például akkor, amikor az uniós ülések szüneteiben egyeztet egymással Szijjártó Péter és Szergej Lavrov. 

Az említett beszélgetésben, amelyben Szijjártó Péter Lavrov közbenjárását kérte annak érdekében, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadja az akkori szlovák miniszterelnököt, Peter Pellegrinit, többek között annak a hangneme az érdekes: nagyon szívélyesen, gyakorlatilag barátként beszélgetnek egymással, ami a kapcsolat szorosságát jelzi, fűzte hozzá Wéber Balázs.   

A teljes adást, amelyben szó esik még az iráni háború legfrissebb fejleményeinek hátteréről, valamint a Patrióták Európáért budapesti gyűléséről, a fenti videóban tekinthetik meg.          

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG