1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Alaposan egvizsgálják a javaslatokat.

Irán tanulmányozza azokat a kiegészítéseket, amelyeket az Egyesült Államok fűzött az ellenségeskedés beszüntetését célzó iráni javaslatokhoz – jelentette be az iráni külügyminisztérium szóvivője csütörtökön.

A szóvivő úgy fogalmazott, hogy

„az Irán által korábban átadott 14 pontos javaslat kapcsán több üzenetváltásra is sor került, most pedig kézhez kaptuk, hogy mit gondol az amerikai fél és azt jelenleg tanulmányozzuk”.

A közvetítő szerepet betöltő Pakisztán május 18-án adta át az Egyesült Államoknak azt az új, 14 pontos iráni konfliktusrendezési javaslatot.

Donald Trump amerikai elnök szerdán kijelentette, hogy az Iránnal folytatott tárgyalások „a végső szakaszban” járnak. Egyúttal újabb támadásokkal fenyegetőzött arra az esetre, ha Teherán nem egyezik bele a békemegállapodásba.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump legújabb ötletéből nagy balhé lehet Kína és az Egyesült Államok között
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 07:06
Ötvenéves gyakorlatot rúgna fel az amerikai elnök.
Nemzetközi Ezt kéri Brüsszel Magyar Pétertől a pénzesőért cserébe – Interjú Szent-Iványi Istvánnal
Izsó Márton - Wéber Balázs | 2026. május 21. 05:51
A zárolt uniós pénzek feloldásának feltételei nagyrészt könnyen teljesíthetőek, ugyanakkor az idő nagyon szorít, két kényes politikai kérdésben pedig kompromisszumot kellene kötnie a Tisza-kormánynak – erről Szent-Iványi István beszélt a Klasszis Podcastban. A külpolitikai szakértő szerint ez a két kérdés az úgynevezett gyermekvédelmi törvény és a menekültügyi szabályozás, de mindkettőre létezik vállalható megoldás. Mint fogalmazott, az új magyar kormánynak még „kegyelmi időszaka” van Brüsszelben, ez azonban nem korlátlan. 
Nemzetközi Zelenszkijt beperelték
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 17:51
Egy ukrajnai korrupciós ügy vádlottja szabadulna az őt érintő szankciók alól.
Nemzetközi Szlovákia csúnyán megjárhatja a magyar kisebbség helyzete miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 14:30
Felszólítást küldött az Európai Parlament.
Nemzetközi Nem kell rettegni egy újabb világjárvány miatt?
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 13:34
Az ebola elterjedésének globális kockázata alacsony.
Nemzetközi Rendkívüli drónriadó: parlamenti bunkerbe menekültek az emberek Litvániában – Frissítve
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 10:57
A repteret is lezárták a fővárosban, a katonaság pedig figyelmeztette a lakosságot.
Nemzetközi Bemondta a kínai elnök: halaszthatatlan a tűzszünet, ideje békét kötni
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 07:01
Putyin kínai látogatásakor a vendéglátó dörgedelmes üzenetet küldött a háború kapcsán.
Nemzetközi Íme: Putyin és Hszi elnök kikotyogta a mestertervet
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 06:13
Trump amerikai elnököt követően néhány nappal az orosz elnököt is fogadta kínai kollégája. Íme, miről szőttek tervet.
Nemzetközi Ketyeg az óra: Trump újabb figyelmeztetést küldött Iránnak
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 19:57
Iránnak korlátozott idő áll rendelkezésére ahhoz, hogy megállapodást kössön az Egyesült Államokkal, mielőtt újabb amerikai katonai támadás érné – jelentette ki kedden Donald Trump amerikai elnök.
Nemzetközi Putyin nem akárhová ment vendégségbe
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 19:13
Két szuperhatalom vezetője találkozik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG