2p

Összehangolt lépésekre készülnek.

A G7-országok összehangolt lépéseket tesznek az Oroszországra gyakorolt nyomás fokozása érdekében azok ellen, akik továbbra is növelik az orosz olaj vásárlását, valamint azok ellen, akik elősegítik az Oroszországra kivetett szankciók kijátszását – derül ki a pénzügyminiszterek szerdai virtuális találkozóját követően kiadott közös közleményből.

A dokumentumban a G7 pénzügyminiszterei kifejezték egyetértésüket a kereskedelmi intézkedések, köztük a vámok és az import- és exporttilalmak fontos szerepével annak megakadályozásában, hogy Oroszország növelni tudja bevételeit az Ukrajna ellen folytatott háború finanszírozásához. „Azokat fogjuk megcélozni, akik az Ukrajna elleni invázió óta tovább növelik orosz olajvásárlásaikat, és azokat, akik elősegítik a szabályok kijátszását” – áll a G7-pénzügyminiszterek nyilatkozatában.

„Konkrét intézkedéseket fogunk hozni az Oroszországból származó fennmaradó importunk jelentős csökkentése érdekében, beleértve a szénhidrogén-importot is, azzal a céllal, hogy azt fokozatosan megszüntessük” – jelentették ki a közleményben. A G7 külügyminiszterei közölték, hogy „komolyan fontolgatják” kereskedelmi intézkedések és egyéb korlátozások bevezetését azokkal az országokkal szemben, amelyek segítik Oroszország háborús erőfeszítéseinek finanszírozását. Washington korábban arra szólította fel szövetségeseit, hogy vessenek ki extra vámokat az orosz olaj vásárlóira, például Kínára és Indiára. A G7 nyilatkozata nem nevezett meg egyetlen országot sem.

Magyarország számára megmásíthatatlan „fizikai valóság” az Oroszországtól való energiafüggőség – sulykolta Szijjártó Péter külgazdasági miniszter a New York-i ENSZ nagygyűlés szüneteiben, s ezt a „valóságot” magyarázta Orbán Viktor miniszterelnök telefonon az amerikai elnöknek. 

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Love helyett Oleg – szigorították az angol szavak használatát Oroszországban
Elek Lenke | 2026. szeptember 27. 16:46
Eddig nem szabtak ki bírságot, a legtöbb vállalkozó csak figyelmeztetést kapott.
Nemzetközi Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 15:16
Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a „változás tömbje” néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
Nemzetközi Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:16
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre. Az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve „migrációval kapcsolatos” problémák megoldását célzó programokra fordítják majd – tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
Nemzetközi A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 11:46
Nagy vita dúlt Írországban arról, hogy bojkottálják-e az Izrael elleni vasárnapi Nemzetek Ligája mérkőzést a gázai történések miatt – az ír csapat végül a játék mellett döntött. Az írek izlandi szövetségi kapitánya szerint a „népirtás ellen” játszanak.
Nemzetközi Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
Kormos Olga | 2026. szeptember 27. 11:31
A „csúcsformája” előtti, még mindig forrongó El Niño rekorderőssé válhat az év végére. A Csendes-óceán hőmérsékletét figyelő tudósok szerint az extrém éghajlati jelenség nemcsak az élő emberi emlékezet, hanem a meteorológiai feljegyzések kezdete óta is a legerősebbé válhat.
Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG