2p

Az Európai Unió bekérette Oroszország brüsszeli ügyvivőjét, miután Moszkva arra figyelmeztette a külföldi állampolgárokat és diplomatákat, hogy mielőbb hagyják el Kijevet az orosz csapások veszélye miatt – közölte az Európai Bizottság szóvivője.

Anitta Hipper, az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta: az orosz fenyegetés „elfogadhatatlan eszkaláció”.

Hozzátette: Brüsszel felszólította Oroszországot a civil célpontok elleni támadások leállítására, valamint arra, hogy „valódi béketárgyalásokba” kezdjen, első lépésként teljes és feltétel nélküli tűzszünettel. A szóvivő hangsúlyozta: az EU ukrajnai delegációja továbbra is Kijevben marad. Az orosz külügyminisztérium hétfőn közölte, hogy az orosz fegyveres erők „következetes és rendszeres csapásokat” mérnek a kijevi hadiipari létesítményekre, válaszul a Luhanszk megyei Sztarobilszkban végrehajtott ukrán dróntámadásra. A tárca szerint a támadás egy pedagógiai szakközépiskolát ért.

Moszkva közleményében azt állította, hogy az ukrán vezetés és nyugati támogatói megsértették a nemzetközi humanitárius jogot, köztük az 1949-es genfi egyezményeket és a gyermekjogi egyezményt.

Az orosz külügyminisztérium közölte: mivel az érintett katonai és közigazgatási objektumok Kijev különböző részein találhatók, arra kérik a külföldi állampolgárokat – beleértve a diplomáciai képviseletek és nemzetközi szervezetek munkatársait is –, hogy a lehető leghamarabb hagyják el az ukrán fővárost. A helyi lakosokat arra szólították fel, hogy ne közelítsék meg az ukrán katonai és közigazgatási infrastruktúra létesítményeit.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG