2p

Miközben egyre hevesebb tiltakozások zajlanak a súlyosbodó válság miatt.

Egész Iránban internetkiesés tapasztalható – közölte a NetBlocks online megfigyelőcsoport. Csütörtökön a közösségi médiában közzétett bejegyzésében a NetBlocks megjegyezte, hogy a korlátozás „az országszerte zajló tüntetéseket célzó, fokozódó digitális cenzúra-intézkedések sorozatát követi, és akadályozza a nyilvánosság kommunikációhoz való jogát”.

A tiltakozások december vége óta zajlanak Irán számos városában, miután az emberek utcára vonultak a megélhetési költségek drasztikus emelkedése és a helyi valuta leértékelődése miatt. Az AFP hírügynökség összesítése szerint a demonstrációk kezdete óta legalább 21 ember vesztette életét, köztük biztonsági erők tagjai is.

Az iráni hatóságok felemásan reagáltak a zavargásokra: Maszúd Peszeskian elnök „a legnagyobb önmérsékletre” szólított fel a tüntetések kezelésében. A hét elején ugyanakkor Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vallási vezetője úgy fogalmazott, hogy a rendbontókat „helyre kell tenni”. Az ország legfőbb bírája pedig azzal vádolta a tüntetőket, hogy „az Egyesült Államok és Izrael irányvonalát követve” tevékenykednek – írja az Aljazeera.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG