5p

Baloldali elnököt választott Portugália. A Szocialista Párt jelöltje, António José Seguro az elnökválasztás második fordulójában simán legyőzte a radikális jobboldali Chega (Elég) államfőaspiránsát, André Venturát. A portugál belpolitikai helyzet viszont rendkívül szövevényes: miközben az elnöki tisztséget a baloldal szerezte meg, a parlamentben a jobboldal dominál. Az elmúlt öt évben pedig háromszor is előrehozott választást kellett kiírni.

Elsöprő győzelmet aratott a portugál elnökválasztás vasárnapi, második fordulójában a Szocialista Párt jelöltje. António José Seguro az exit pollok szerint a szavazatok 67-73 százalékát gyűjtötte be. Ellenfele, André Ventura 33 százalékot kapott – a jobboldali radikális Chega (Elég) párt vezetője Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel egy európai pártcsaládban, a Patrióták Európáért frakcióban foglal helyet.

António José Seguro a győzelmét követően a közösségi oldalán azt írta, hogy „minden portugál elnöke lesz, éljen Portugália!”

Megválasztott elnök – ezzel a képpel jelentette be győzelmét António José Seguro a közösségi oldalán
Megválasztott elnök – ezzel a képpel jelentette be győzelmét António José Seguro a közösségi oldalán
Fotó: Facebook/ António José Seguro

Negyven éve nem volt ilyen

Ez volt globálisan az idei év első jelentős választása, az első fordulóra január 18-án került sor. A tét az volt, hogy ki veheti át a leköszönő jobbközép politikus, Marcelo Rebelo de Sousa helyét, akinek két, öt-ötéves ciklusa után lejárt az államfői mandátuma.  

Bár számítani lehetett arra, hogy az első fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg az abszolút többséget, valójában a portugál elnökválasztásokon a második forduló ritka, mint a fehér holló: legutóbb 40 éve, 1986-ban volt rá példa.

Az első forduló kiegyenlített küzdelmet hozott. A szocialista elnökjelölt a voksok valamivel több mint 31 százalékát szerezte meg, míg a második helyen végző André Venturára az urnához járulók 23,5 százaléka szavazott.

Összezárás a Chega ellen, feltámadó baloldal

A második körben a Chega párt vezetőjének azért sem volt sok esélye a győzelemre, mert még a jobboldali szavazók jelentős része is elutasítja – erről Harb Jad Marcell, a Magyar Külügyi Intézet kutatója beszélt a Privátbankárnak még az első fordulót követően. Emellett arra is számítani lehetett, hogy a baloldal (aminek nagy részét António José Seguro egyesíteni tudta) összezár majd a radikális jobboldali jelölt elnöki hatalomba kerülése ellen. (A Chegát elemzők általában nemzeti konzervatívnak, eurószkeptikusnak, populistának, valamint radikális vagy szélsőjobboldalinak nevezik – a szerk.)

André Ventura adja le szavazatát a portugál elnökválasztás első fordulójában
André Ventura adja le szavazatát a portugál elnökválasztás első fordulójában
Fotó: Facebook / André Ventura

Harb Jad Marcell szerint a minimálisnak is alig nevezhető győzelmi esélyével a 43 éves André Ventura is tisztában volt. A Chega előtt inkább két fontos célkitűzés tornyosult a második fordulót megelőzően. Egyfelől, hogy átvegyék a vezető szerepet a jobboldalon, másfelől pedig, hogy lássák, a 23,5 százalékos első fordulós eredményüket mennyivel tudják növelni.

A Chega tavaly lett a portugál parlament második legnagyobb ereje. Két képviselővel többet adnak az országgyűlésbe, mint a harmadik legnagyobb frakcióval rendelkező szocialisták. A korábbi tévés sportkommentátor, Ventura által irányított párt tehát immár megnövekedett támogatottsággal büszkélkedhet, ami a szélsőjobb növekvő befolyását tükrözi Portugáliában és Európa nagy részén – írja a Reuters.

A párt ideológiájáról, legfontosabb ígéreteiről és „one-man show” jellegéről ebben a cikkünkben olvashatnak. Emellett a portugál gazdaság helyzetére is részletesen kitérünk:

Szövevényes belpolitikai helyzet

A helyzet azonban annál is bonyolultabb, mint azt elsőre gondolnánk. Hiszen a tavalyi, történelmi megerősödése ellenére sem jelenthetjük ki, hogy a Chega egyértelműen a legerősebb párt lenne a portugál jobboldalon.

A 2025-ös országgyűlési választást ugyanis a több jobboldali pártot is magába foglaló Demokratikus Szövetség nyerte meg, több mint 32 százalékkal. Ez 89 képviselői mandátumhoz volt elég, ami kisebbségi kormányzásra kényszeríti a Luís Montenegro személyében a miniszterelnököt is adó tömörülést.

Ugyanakkor a Demokratikus Szövetség vezető erejének, a nevével ellentétben liberális-konzervatív Szociáldemokrata Pártnak az elnökjelöltje csúnya fiaskót szenvedett az idei elnökválasztás első fordulójában. Marques Mendes mindössze az ötödik helyen futott be, 11 százalékkal.

Portugáliában a következő országgyűlési választás 2029-ben lesz. Papíron, ugyanis az elmúlt négy évben háromszor is előrehozott választást kellett tartani: 2022-ben, 2024-ben és tavaly is.

Baloldali elnök, jobboldali kormány

Ember legyen tehát a talpán, aki eligazodik most a portugál belpolitikai erőviszonyokon. Ami viszont biztos, hogy a következő öt évben a Szocialista Párt jelöltje, a 63 éves António José Seguro lesz Portugália elnöke. Miközben a parlamentet a jobboldal irányítja.

Harb Jakab Marcell szerint ugyanakkor önmagában ez helyzet nem akadályozza majd a törvényhozás menetét. „Az utóbbi 20 évben mindig jobboldali elnöke volt Portugáliának, miközben többször is a baloldal kormányzott” – fogalmazott a Magyar Külügyi Intézet kutatója. Most a helyzet épp 180 fokban változott.

António José Seguro személyében baloldali elnöke lesz Portugáliának a következő öt évben
António José Seguro személyében baloldali elnöke lesz Portugáliának a következő öt évben
Fotó: Facebook / António José Seguro

Portugáliában az államfői tisztség nagyrészt ceremoniális jellegű. Az elnök ugyanakkor rendelkezik néhány kulcsfontosságú jogkörrel: bizonyos körülmények között feloszlathatja az országgyűlést, előrehozott parlamenti választást írhat ki, valamint megvétózhatja a jogszabályokat. Emellett a hadseregnek is a főparancsnoka.

Magyarországgal összevetve a portugál elnöknek az informális szerepe is jelentősebb, sokkal inkább engedhet meg magának pártpolitikai megnyilatkozásokat. És a legitimitása is nagyobb azáltal, hogy közvetlenül választják – tette hozzá Harb Jakab Marcell.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG