2p

A Hágai Csoport politikai, gazdasági és jogi intézkedésekről kíván megállapodni Izrael és Palesztina „sorsdöntő óráiában” a kolumbiai Bogotában.

Az ENSZ jelentéstevője Francesca Albanese, akit az Egyesült Államok a múlt héten szankciókkal sújtott, megfogadta, hogy nem hagyja magát elhallgattatni, és üdvözölte a palesztinai izraeli megszállás megszüntetését célzó 30 nemzet részvételével megrendezett konferenciát, amit „az elmúlt 20 hónap legjelentősebb politikai fejleményének” nevezett – számol be róla a The Guardian.

Francesca Albanese szerint a kedden kezdődő, Kínát, Spanyolországot és Katart is felvonultató kétnapos találkozó „sorsdöntő óráiban” érkezik Izrael és a palesztin nép számára.

Francesca Albanese bízik a megszállás végében
Francesca Albanese bízik a megszállás végében
Fotó: Facebook

Konkrét lépéseket terveznek

A konferencia célja, hogy meghatározza azokat a lépéseket, amelyeket a részt vevő országok megtehetnek az ENSZ közgyűlési indítványa végrehajtásának érdekében, amely felhatalmazza a tagállamokat, hogy tegyenek intézkedéseket, amelyek arra ösztönzik Izraelt, hogy vessen véget jogellenes megszállásának.

Az indítvány 2025 szeptemberét tűzte ki határidőnek a Nemzetközi Bíróság 2024. júliusi tanácsadó véleményének végrehajtására, amely szerint Izraelnek a palesztin területek megszállása jogellenes volt.

A kolumbiai elnök és a konferencia házigazdája, Gustavo Petro szerint a találkozó megmutatja majd, hogy a világ végre az izraeli katonai fellépés elítélésétől a kollektív fellépés felé halad, hogy megállítsák a katonai akciót.

A cél egy részletes politikai, gazdasági és jogi tervben való megállapodás, de eltérő nézetek vannak arról, hogy az államok milyen messzire mehetnek el politikailag vagy jogilag Izrael elszigetelése érdekében, amely ország mindaddig biztonságban érzi magát, amíg az Egyesült Államok fenntartja támogatását.

A Hágai Csoportot Dél-Afrika és Kolumbia hozta létre, de azóta tagjainak száma megnőtt, és ma már Algériát, Brazíliát, Spanyolországot, Indonéziát és Katart is magában foglalja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG