2p

Francia sajtokat, libamájat kóstolgatni, madeleine-t majszolni, pezsgőt kortyolgatni – ráadásul a világ legszebb sugárútján? Ki ne vágyna erre?

A párizsi önkormányzat és a helyi gasztro-pápák elhatározták, hogy a környezettudatossággal egybekötve népszerűsítik a francia konyhaművészetet – nem mintha annak nagyon nagy szüksége volna rá. Vagy az olimpia indokolná a tervezett különleges pikniket?

Nos, egyelőre nem tudni – az olimpia idején egyébként is overtourismtól, azaz túl sok látogatótól tartanak a franciák. Mégis úgy döntött néhány marketing szakember, hogy május 26-án egy óriási pikniket rendeznek a Champs-Élysées-n. A vasárnapi rendezvényre, ingyenesen lehet regisztrálni, azonban a befogadóképeség korlátozott. A kérdés most az, ki lett az a 4000 szerencsés ember, aki részt vehet ezen az egyedülálló kulináris eseményen a világ legszebb sugárútján?

Az eseményt a rue Arsène Houssaye és az V. György sugárút között rendezik, a sok száz méter hosszú terítőrengeteg már kivasalva várja, hogy az asztalokra kerüljön. Az esemény teljesen ingyenes, óriási volt hát az érdeklődés!

4212 négyzetméternyi, piros-fehér kockás terítő
4212 négyzetméternyi, piros-fehér kockás terítő
Fotó: AFP

Minden résztvevőnek lehetősége lesz megkóstolni a helyi vendéglősök által készített piknikcsomagokat, mindezt idilli környezetben, a Diadalívvel a háttérben. A kilenc séf által a helyszínen főzött ételek a francia   gasztronómia kifinomultságát és sokoldalúságát mutatják be.

A rendezvényt a környezettudatosság jegyében rendezik meg: a 4212 négyzetméternyi, piros-fehér kockás terítő 100 százalékban újrahasznosított anyagból készült. A környezeti hatás minimalizálása érdekében lépten-nyomon hulladékgyűjtők állnak majd rendelkezésre. Az Eau de Paris-val együttműködve, szökőkutakból tölthetik fel a résztvevők vizes palackjait.

A kivételes pikniken való részvételhez regisztrálnia kellett a párizsi városháza hivatalos honlapján, ahol további részletek olvashatók. A regisztrációs folyamat lehetővé tette, hogy egész családok vagy baráti társaságok együtt élvezhessék ezt az emlékezetes napot. A jelentkezés mindenki számára nyitott volt, de a kiskorúak csak felnőtt kíséretében vehetnek részt az eseményen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG