6p

A baloldali populista üstökös karizmával és frappáns közösségi médiakampányával berobbant New York politikai életébe. Zohran Mamdani megmutatja a párt szklerotikus vezetésének, hogyan lehet mozgósítani a fiatal szavazókat. Káncz Csaba jegyzete.

Zohran Mamdani elképesztő győzelme a New York-i polgármesteri címért folyó múlt heti demokrata előválasztáson szeizmikus változást jelez az amerikai politikában. Az ugandai-indiai-amerikai szövetségi állami képviselő győzelme megerősíti azt, ami évek óta csendben épült: a munkásosztály új, a szervezkedésen, a szolidaritáson és az egyenlőtlenség éles kritikáján alapuló bevándorlói politikája kezd teret nyerni a Demokrata Párton belül.

Mamdani kampánya – amelynek középpontjában a lakbérek befagyasztása, az általános gyermekgondozás, a tömegközlekedés és a zöld infrastruktúra állt – városszerte több etnikumú munkásosztálybeli koalíciókat mozgósított.

Valóban, New York szövetségi állam számvevője arról számolt be, hogy az élelmiszerárak az elmúlt tíz évben 56,2 százalékkal emelkedtek, ami 10 százalékkal több, mint az országos növekedés. A bérleti díjak pedig a városban „tavaly több mint hétszer gyorsabban nőttek, mint a bérek, ami a legnagyobb különbség az országban”.

Miből lesz a cserebogár?

Néha a politikai siker látszólag a semmiből jön: nyolc hónappal ezelőtt Zohran Mamdani ismeretlen képviselő volt New York szövetségi állam közgyűlésében. Az ottani Astoria kerületet képviselte 2020 óta, mielőtt úgy döntött, hogy elindul a New York-i polgármesteri címért folyó versenyben.

A szocialista most a 8 milliós metropolisz hivatalos demokrata jelöltje a tisztségre – és megmutatta, hogyan tudják a demokraták – különösen a fiatal – választóikat inspirálni.

Zohran Mamdani egy antifasiszta tüntetésen New Yorkban 2024 októberében
Zohran Mamdani egy antifasiszta tüntetésen New Yorkban 2024 októberében
Fotó: Wikipédia/Bingjiefu He

A szerda esti előválasztáson Mamdani a szavazatok 43 százalékos arányával megelőzte a másik tíz jelöltet, köztük a politikai nehézsúlyú Andrew Cuomót. New York volt kormányzója alig több mint 36 százalékot ért el, és azonnal elismerte vereségét.

Mamdani a választás éjszakáján lelkes támogatóihoz szólva „történelmi győzelmet” hirdetett, és Nelson Mandelát idézte: „Mindig lehetetlennek tűnik, amíg meg nem valósul”.

A multikulturális New York megtestesítője

A fiatal üstökös kontrasztos figura a Trump-korszakban: olyan országból származik – Uganda –, amelyre a Trump-kormányzat hamarosan beutazási tilalmat rendelhet el. Donald Trumphoz hasonlóan Queensben nőtt fel, de abban az időben, amikor a városrész már régen a bevándorlók új otthonává mutálódott.

De ő is rendkívüli kiváltságok gyermeke: édesanyja, Mira Nair ismert filmrendező, édesapja pedig elismert professzor. Politikai karrierje előtt Mamdani rap-producerként és bérlőjogi aktivistaként dolgozott. Ő lenne New York első muszlim polgármestere – miközben egy damaszkuszi szír művésznő a felesége.

Frappáns közösségi médiakampánya fiatal önkéntesek ezreit mozgósította. Mamdani optimista, alulról jövő kampányt folytatott, amely jól bejött a New York-i kisegzisztenciák körében. Meglátogatta a kis élelmiszerboltokat, a tipikus New York-i „delis”-eket, és beugrott a hideg Atlanti-óceánba, hogy elindítsa a fagyasztott bérleti díjakról szóló elképzelését.

Fő üzenete az elszabadult megélhetési költségekre összpontosított: „Mindenki azt mondja, hogy New York a világ legnagyszerűbb városa. De mire jó ez, ha senki sem engedheti meg magának, hogy itt éljen?” – kérdezi Mamdani egy kampányvideóban.

A Realtor szerint New Yorkban az átlagos bérleti díj egy három hálószobás lakás esetében 3400 dollár körül van, és a bérleti díjak már évek óta évente mintegy 7 százalékkal emelkednek.

Radikális szociáldemokrata

Mamdani polgármesterként a bérleti díjak befagyasztását, ingyenes városi buszokat, támogatott bölcsődei férőhelyeket és 30 dolláros minimál órabért ígér 2030-ra. Állami élelmiszerboltok létrehozását is javasolja, amelyekben alacsony árakon kínálják az árukat.

Mindezt a 2 millió dollár feletti jövedelmekre kivetett magasabb adókkal és 11,5 százalékos társasági adóval akarja finanszírozni.

A nagytőke lapjaként a Wall Street Journal már figyelmeztet Mamdani „romboló utópiájának” következményeire, valamint a tőke és a tehetségek elvándorlására.

Mamdani az Amerikai Demokratikus Szocialisták tagja. Az amerikai szocialisták többek között a kapitalizmust akarják eltörölni, és államosítani akarják a bankokat és a biztosítótársaságokat. Nem véletlen, hogy a szocialista társak, köztük Bernie Sanders szenátor és Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselőnő aktívan támogatják a New York-i polgármesterjelöltet.

Külpolitikai nézetek

A New York Times szerint Mamdani egyértelműen palesztinbarát álláspontot képvisel a gázai konfliktusban. 2023-ban Albanyban a parlamentben kampányolt azért, hogy a New York államban székhellyel rendelkező, izraeli telepesekkel kapcsolatot ápoló alapítványok veszítsék el adómentes státuszukat.

Izraelt apartheid rezsimnek nevezi, és követeli Benjamin Netanjahu miniszterelnök letartóztatását.

Ugyanakkor elítél minden antiszemitizmust, és ígéri, hogy következetesen fellép a gyűlölet-bűncselekmények ellen.

A választási kampány még csak most forrósodik föl

A novemberi főpolgármester-választáson természetesen Donald Trump fontos téma lesz: Eric Adams polgármester ugyanis egy kardinális kérdésben már megegyezett az elnökkel. Megígérte, hogy segít neki a migrációs politikájának érvényre juttatásában. Nem véletlen, hogy Trump igazságügyi minisztériuma ezt követően megszüntette a vesztegetés miatt folyó büntetőeljárást Adams ellen. Ennek eredményeként Adams most együttműködik az ICE bevándorlási hatósággal.

Ehhez képest Mamdani azt ígérte ebben a hónapban, hogy „meg fogjuk védeni a bevándorló közösségeket, és nem fogunk együttműködni az ICE-vel”.

Hát ez nem lesz éppen egy sima ügy, hiszen az óvatos New York-iak jól emlékeznek még arra az időszakra, amikor a migránsok elárasztották a szállodákat és menedékhelyeket.

Mindenesetre a demokraták országszerte izgatottan várják a közelgő polgármester-választást. Az eredmény hatással lehet az intézményesült, régi vágású demokraták és a baloldali populisták közötti vitára. Zohran Mamdani most megmutathatja a párt szklerotikus vezetésének, hogyan lehet mozgósítani a fiatal szavazókat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
Nemzetközi Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 12:46
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását.
Nemzetközi Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
Litván Dániel | 2026. július 25. 11:31
A győzelemre még igazán terv sincs, miközben az amerikai lőszerkészletek fogyóban vannak. Meg tudna vívni egy következő háborút az Egyesült Államok? Most nem úgy néz ki.
Nemzetközi Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 11:17
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben – hangoztatta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában. Magyar Péter szerint „bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges”.
Nemzetközi Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére 
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 09:51
A román légtérbe behatoló újabb drónt lőtt le a román légierő szombat reggel, tíz kilométerre Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településtől – jelentette be Nicusor Dan román államfő.
Nemzetközi Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 09:01
Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét, Karim Khant – közölték diplomáciai források New Yorkban.
Nemzetközi Brutális csapást mért Oroszország egy fegyverkiállításra – Zelenszkij a rendezőket is hibáztatja
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:21
Nem lett volna szabad megtartani a kijevi régióban azt a védelmi ipari rendezvényt, amelyen egy ballisztikus rakétával mért orosz csapásban pénteken tízen életüket vesztették és mintegy százan megsebesültek – szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esti videóüzenetében.
Nemzetközi Kettéválik a legnagyobb lengyel párt: Morawiecki köre szembefordult a PiS vezetésével
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:30
Pártfúzió helyett pártszakadás lett a vége a lengyel ellenzék belső hatalmi harcainak. Jaroslaw Kaczynski hiába kényszerítette nyilatkozattételre a PiS képviselőit, a Mateusz Morawiecki által életre hívott szárny nem engedett, ami tömeges kilépési hullámhoz vezetett a parlamentben.
Nemzetközi Szankciós adok-kapok: a német hadiipari óriás is felkerült Peking feketelistájára
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:25
A Rheinmetall és több más európai technológiai vállalat sem juthat hozzá kínai kettős felhasználású termékekhez, miután Kína ellenlépéseket tett a legújabb brüsszeli büntetőintézkedésekre. Az Európai Bizottság már elemzi a kínai szigorítások várható hatásait.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG