2p

Ratifikálásra beterjesztette az orosz-venezuelai stratégiai partnerségi megállapodást. 

Ratifikálásra beterjesztette az orosz-venezuelai stratégiai partnerségről és együttműködésről szóló megállapodást az Állami Duma elé csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök. A szerződés értelmében a felek megerősítik az egyenjogú, bizalmi partnerségüket és stratégiai együttműködésüket, fenntartva a rendszeres és szoros politikai-diplomáciai párbeszédet, valamint bővítve a meglévő koordinációs mechanizmusokat, és újakat hozva létre a kétoldalú napirend teljes spektrumában, a közös érdeklődésre számot tartó aktuális nemzetközi és regionális kérdésekben.

A 3. cikk szerint a felek „határozottan fellépnek az egyoldalú kényszerítő és korlátozó intézkedések (szankciók) ellen, beleértve az extraterritoriális jellegűeket is, amelyek megsértik az ENSZ Alapokmányát és más általánosan elismert nemzetközi jogi normákat és elveket, valamint a neokolonializmus, a nyomásgyakorló eszközök, a gazdasági fojtogatás és a szuverén államok belpolitikai stabilitása aláásásának megnyilvánulását jelentik”.

A 4. cikk kimondja, hogy a felek „szolidáris erőfeszítéseket tesznek a gyarmatosítás örökségének és a történelem meghamisításának leküzdése, a rasszizmus, a népirtás és más, egyebek között a latin-amerikai népek ellen elkövetett bűncselekmények leleplezése, valamint a neokolonializmus megnyilvánulásainak megakadályozása érdekében az államközi kapcsolatokban”.

A szerződés 10. cikke előírja, hogy az Oroszországi Föderáció és Venezuela „együttműködik az energetikai szférában olyan területeken, mint az új kőolaj- és földgázmezők feltárása és kitermelése, a közös vállalatok által üzemeltetett mezők hozamának növelése és a környezetre gyakorolt terhelésük csökkentése a legmodernebb kitermelési technológiák alkalmazásával, valamint az olajkereskedelmi tevékenységek kölcsönösen előnyös alapon történő kiterjesztése”. A felek – közös projektek megvalósításával – az elektromos energia területén is fejlesztik az együttműködést.

A szerződés 12. cikke arról rendelkezik, hogy a felek elősegítik egy független orosz-venezuelai pénzügyi infrastruktúra kialakítását. A megállapodást 2025. május 7-én írta alá Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz és Nicolás Maduro venezuelai elnök.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG