2p

Oroszország nyitott az európai országokkal folytatott párbeszédre, de nem hajlandó ultimátumokat elfogadni – jelentette ki pénteken Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A Reuters összefoglalója szerint nyilatkozata arra vonatkozik, hogy az Európai Unióban egyre többen fontolgatják a Moszkvával való kapcsolatfelvételt, miután az ukrajnai háború kezdete óta nagyrészt befagyasztották a diplomáciai kapcsolatokat. Peszkov szerint a napirenden szereplő „rengeteg összetett kérdés” miatt a józan ész is azt diktálja, hogy legyenek kapcsolatok, ugyanakkor úgy véli, az európai országoknak változtatniuk kell Oroszországhoz való hozzáállásukon. Kijelentette:

„Az európaiak súlyos tévedésben élnek: azt hiszik, hogy Oroszországgal erőpozícióból, Oroszország gyengeségére alapozva kell tárgyalni. Ez a legnagyobb hiba. (…) Az ilyen hozzáállás sehová sem vezet”

Hozzátette: nem tudni, hogy „hozzá nem értésről, félretájékoztatásról vagy ostobaságról” van-e szó, de szerinte ez a helyzet.

Vlagyimir Putyin korábban többször jelezte, hogy kész tárgyalni európai kormányokkal, de szerinte nekik kell megtenniük az első lépést, mivel a kapcsolatok megszakítása az ő döntésük volt. Az EU eddig húsz szankciós csomagot fogadott el Oroszország ellen.

Miután több mint egy évig gyakorlatilag Donald Trump amerikai elnökre hagyta a békeközvetítést, az EU az utóbbi időben óvatosan ismét kapcsolatot keres Moszkvával. António Costa, az Európai Tanács elnökének hivatala a héten elismerte, hogy az elmúlt hetekben „rövid diplomáciai szintű kapcsolatfelvételek” történtek a Kremllel a kommunikációs csatornák megnyitása érdekében. Peszkov szerint Oroszország kész a párbeszédre, amennyiben a másik fél valódi tárgyalási szándékot mutat, és nem „kioktatni vagy ultimátumokat osztogatni” akar.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG