Pszichiátriára zártak egy 42 éves orosz ügyvédet, ismert bloggert, aki az ukrajnai háborút és Vlagyimir Putyint kritizálta a Telegramon – írja a Reuters. Ilja Remeszlo kedden közzétett „Öt ok, amiért már nem támogatom Vlagyimir Putyint” című posztjára sokan reagáltak 90 ezer követője közül.
Remeszlo korábban az orosz elnököt támogató hangvételü posztokat írt, sőt, korábbi kihívóját, Alekszej Navalnijt is többször kritizálta. Ez volt az első alkalom, amikor nyilvánosan Vlagyimir Putyin ellen fordult. A kedd esti bejegyzésben azt írta: az ukrajnai háborúban milliók estek el, és akkora hatással van az orosz gazdaságra, ami már a polgárok jólétét is érezhetően rontja. Szerinte Putyin nem legitim elnök, le kellene mondania, és háborús bűnök, illetve lopás miatt bíróság miatt kellene állnia.
Mint korábbi cikkünkben megírtuk, Remeszlo váratlan pálfordulását többen Putyin pozíciójának meggyengüléseként értelmezték, és azt feltételezték, hogy a férfi „magasról” kaphatott bátorítást és támogatást. Kérdés, pszichiátriai intézetbe utalását vajon miként kell értelmezni ebből a szempontból.
A férfit mindenesetre jelenleg a szentpétervári 3-as számú pszichiátriai klinikán tartják, ezt a kórház egyik dolgozója is megerősítette a Reutersnek. Azt azonban nem tudta megmondani, mióta van bent, és milyen okból szállították a kórházba.
A dízel piaci ára 727 forintnál tart.


