2p

E csoportokban és területeken nőtt a legnagyobbat a részvétel a két héttel ezelőtti első fordulóhoz képest.

A Transtelex hírfolyamában olvasható összesítések szerint  a városi lakosság és a 35-44 közöttiek körében nőtt leginkább a részvétel a szavazás első négy órájában (azaz 11 óráig). Ez azt jelenti, hogy 300 ezer szavazattal érkezett több városi körzetekből, és 160 ezerrel több vidékről.

Az első órákban 29 százalékkal több 18 és 24 év közötti fiatal ment szavazni mint az első fordulóban 11-ig, és 31 százalékkal több 35 és 44 év közötti. Az első fordulóban a 18 és 24 év közöttiek körében volt a legalacsonyabb részvétel-növekedés a 2024 novemberében megszervezett és érvénytelenített első fordulóhoz képest.

Érdekes lehet az is, hogy Moldova Köztársaságban már most 11 órára meghaladta a szavazók száma az első fordulós értéket. Két hete összesen 90 851 szavazat érkezett innen, most vasárnap viszont már 11 44 percig 100 374-en szavaztak Moldova Köztársaságban.

A nacionalista jelölt, George Simion itt kezdte politikai pályáját, azonban az első fordulóban  Nicușor Dan itt 52,6 százalékkal nyert, míg az összesítésben győztes Simion csupán 12,5 százalékot kapott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Nemzetközi Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:16
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja Montenegrótól, mert azok megoldása nélkül akadályba ütközhet Podgorica európai uniós csatlakozása – közölte szerdán a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium. A tárca egy nappal azután adta ki közleményét, hogy Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos Zágrábban tárgyalt.
Nemzetközi Ellenséges területen indított műveleteket ígér az új ukrán főparancsnok
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 17:09
Ellentámadásokat és új, orosz területen indított műveleteket jelentett be szerdán Mihajlo Drapatij.
Nemzetközi Trump megfenyegette Iránt: kemény megtorlást ígér
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:42
Amerikai csapásokat helyezett kilátásba iráni támadások esetén.
Nemzetközi Fokozódik a feszültség a NATO keleti határán
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:31
Farönkökkel támadtak a katonákra, lövéssel válaszolt a lett hadsereg.
Nemzetközi Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
Wéber Balázs | 2026. július 22. 14:56
Az Egyesült Államok Nicolas Maduro hatalmának megdöntése révén idén januárban szerzett ellenőrzést a venezuelai olajeladások felett, amelyek azóta mintegy 13 milliárd dollár bevételt hozhattak. Ennek az összegnek azonban a jelek szerint csak a töredéke áramlott vissza Venezuelába, a többinek a sorsa egyelőre ismeretlen.
Nemzetközi Kína kiakadt az EU-ra az AliExpressre kiszabott rekordbírság miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:13
550 millió eurós bírság miatt háborognak. 
Nemzetközi Újabb meglepő lépést jelentett be az új brit kormányfő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:58
Háromról két fontra csökkenti a buszjegyek árplafonját.
Nemzetközi Fordulat várható eutanázia-ügyben Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:20
Míg Magyar Péter hétfőn egy napirend előtti felszólalásra reagálva ismét kijelentette, hogy el fogják indítani az eutanáziáról szóló szakmai és társadalmi egyeztetést, addig Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a minap arról beszélt, hogy az aktív eutanáziát jelenleg nem tudja elképzelni. A napokban Franciaország lett a nyolcadik állam a 27 tagú Európai Unióban, ahol a kegyes halálhoz lehet folyamodni.
Nemzetközi Donald Trump megint nagy bejelentéssel rukkolt elő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 10:41
A vámemelés különösen Indiát sújthatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG