2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Rendkívül szoros küzdelmet vetít előre a román elnökválasztás második fordulójára a legújabb, kedden közzétett felmérés a versenyben maradt két jelölt, George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és Nicusor Dan bukaresti független polgármester között.

Az AtlasIntel közvéleménykutató május 9-12 között végzett, 3995 véletlenszerűen kiválasztott, szavazni szándékozó internetfelhasználó válaszain alapuló felmérése azonos támogatottságot mutatott ki a két elnökjelölt számára: Simionra és Danra is egyaránt a megkérdezettek 48,2 adná voksát. A válaszadók 2,6 százaléka mondta, hogy nem tudja, kire szavaz, 1 százalékuk pedig azt mondta, hogy érvénytelen szavazatot ad le.

Az AtlasIntel arra is rákérdezett, hogy a felmérés résztvevői kire szavaztak az első fordulóban. Az adatsor szerint a kormánykoalíció közös jelöltje, a május 4-én harmadik helyen végző Crin Antonescu szavazóinak 91,7 százaléka Danra, 6,2 százaléka pedig Simionra adná voksát. Az elnökválasztásra függetlenként benevező, Simionhoz hasonlóan szuverenista jelszavakkal kampányoló, negyedik helyen végző Victor Ponta volt miniszterelnök szavazóinak 69,3 százaléka állította azt, hogy Danra adja voksát, 22,6 százalékuk pedig Simionra.

A román elnökválasztás első fordulójában George Simion az érvényes voksok 40,96 százalékával végzett az élen, Nicusor Dan 20,99 százalékot, Crin Antonescu 20,7 százalékot, Victor Ponta pedig 13,04 százalékot szerzett. Az első forduló eredményének közzététele után a múlt héten végzett, a Verifield közvéleménykutató által május 7-én publikált első felmérés még csaknem 10 százalékpontos előnyt mutatott ki George Simion számára.

A második fordulót május 18-án tartják.

(MTI)

Címkék: Nemzetközi Románia

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kína beváltotta fenyegetését, így bünteti Panamát
Bózsó Péter | 2026. március 15. 18:23
A kínai állami tulajdonú hajózási társaság, a Cosco hirtelen felfüggesztette működését a Panama-csatornán. Ez újabb fordulat a vízi útért folytatott amerikai-kínai küzdelemben.
Nemzetközi Elárulta egy amerikai miniszter, szerinte meddig tart még az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 15:44
Záros határidőn belül vége lesz a konfliktusnak Chris Wright szerint.
Nemzetközi A pápa is megszólalt az iráni háborúval kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 14:51
Tűzszünetet és párbeszédet szeretne az egyházfő.
Nemzetközi Magyarországnak és az uniónak is odaszólt Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 14:06
Zsarolás, ami zajlik a Barátság vezeték ügyében az ukrán elnök szerint.
Nemzetközi Megsérült az új iráni vezető, de jó egészségnek örvend
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 11:46
Minden rendben Modzstaba Hamenei egészségével? 
Nemzetközi Trump meglepődött az iráni támadásokon, de nem akar gyors békét
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 10:22
Ez történt vasárnap reggelig az iráni háborúban.
Nemzetközi Irán újabb rakétazáport indított, Netanjahura is vadásznak
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:48
Újabb rakéták tartanak Izrael felé, az izraeli miniszterelnöknek is van félnivalója?
Nemzetközi Kubai tüntetők megrongálták a kommunista párt vidéki irodáját
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 16:30
Kormányellenes tüntetők támadtak meg egy kommunista pártirodát Észak-Kubában szombat hajnalban – számolt be róla egy állami lap.
Nemzetközi Szijjártó Péter ismét az orosz olajszankciók részleges felfüggesztése mellett érvel
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 16:01
A magyar külgazdasági és külügyminiszter haladék nélkül követné az amerikai példát.
Nemzetközi Irán megfenyegette Ukrajnát, hogy területe legitim célponttá válhat
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:32
A teheráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának vezetője, Ibrahim Azizi fogalmazott élesen az X-en.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG