A Harkiv megyei ügyészség a Telegramon közölte, hogy halálos áldozatokkal járó háborús bűncselekmény elkövetésének ügyében előzetes nyomozást indított. A légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg mára virradóra egy irányított légirakétát, három Banderol típusú csapásmérő robotrepülőgépet, valamint 126 csapásmérő és álcadrónt vetett be ukrajnai célpontok ellen. Az előzetes adatok szerint a légvédelemnek sikerült mindhárom cirkáló lőszert lelőnie, emellett 92 drónt elfogott az ország északi, déli és keleti régióiban. Huszonkét helyszínen 31 drón célba talált, két esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették. A közlemény szerint az irányított légirakéta nem érte el a kijelölt célpontot, a becsapódás helyszínére vonatkozó információkat még pontosítják.
Sok halottja és sebesültje van az orosz légi és tüzérségi csapásoknak
Öt ember meghalt az északkelet-ukrajnai Harkiv megyei Buhajivka településen, míg az észak-ukrajnai Szumiban tizennégyen megsebesültek az orosz tüzérségi és légicsapások következtében mára virradóra.
Az új kormány folyamatosan költségvetési többleteket ér el, és megcélozta az euró bevezetését. Közben az MNB folyamatosan csökkenti az alapkamatot.



