2p

A semleges alpesi ország a hidegháborús atombunker-hálózatának felújítását tervezi.

Svájc szeretné feléleszteni elöregedő nukleáris óvóhelyeinek hálózatát, amelyeket egyre inkább értéknek tekintenek a növekvő globális bizonytalanság idején, különösen az ukrajnai orosz invázió óta — írja a Reuters.

Egy 1963-as törvénynek köszönhetően Svájc ebben már megelőzi szomszédját Németországot, mivel mind a 9 millió lakosnak, köztük a külföldieknek és a menekülteknek is, garantált helyet tudnak nyújtani egy-egy bunkerben, hogy megvédjék őket a bombáktól és a nukleáris sugárzástól.

Jól elbújnának
Jól elbújnának
Fotó: Depositphotos

„A következő években a Svájci Államszövetség szeretné megszüntetni a jelenlegi szabályok alóli kivételeket, és felfrissítene néhány régebbi óvóhelyet” – mondta Louis-Henri Delarageaz, Vaud kanton polgári védelmi parancsnoka a Reutersnek.

Hozzátette, hogy irodáját állandóan hívták az aggódó lakosok az óvóhelyekkel kapcsolatban, miután Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát.

Konzultáció, de nem felkészülés

A kormány októberben konzultációt kezdeményezett Svájc „fegyveres konfliktus esetén való ellenálló képességéről”, és a régi épületek 220 millió svájci frankos korszerűsítését tervezi.

„Ez nem azt jelenti, hogy konfliktusra készülünk – nem ez az üzenet –, de van egy óvóhelyhálózatunk, és fenn kell tartanunk őket, és gondoskodnunk kell a működőképességükről.”

Cserepes virágok

A Vaud kantonban található Bercher faluban a polgári védelmi tisztek narancssárga overálban egy 10 éves kötelező ellenőrzés keretében egy lakótömb alatti bunkert vizsgáltak meg. Az egyikük megpróbálta betolni a bunker ajtaját, de az nem mozdult meg. A cserepes virágok és a kődísz közé ékelt szellőzőnyílást megfelelőnek ítélték, de a pókhálókkal teli menekülési alagút egy mély, létra nélküli aknához vezetett.

„Ez az óvóhely a jelenlegi állapotban nem használható” — állapította meg Gregory Fuhrer csapatfőnök. A lakók egy évet kapnak a hibák kijavítására, különben mindenkinek 800 frankot kell fizetnie – tette hozzá.

Svájc 1815-ös semlegessége óta kimaradt a háborúkból, de a 18. században Franciaország megszállta, és a második világháborúban légi bombázások is érték.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
Nemzetközi Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 12:46
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását.
Nemzetközi Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
Litván Dániel | 2026. július 25. 11:31
A győzelemre még igazán terv sincs, miközben az amerikai lőszerkészletek fogyóban vannak. Meg tudna vívni egy következő háborút az Egyesült Államok? Most nem úgy néz ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG