2p

Orosz teherhajót ért dróntalálat.

Csütörtökön mintegy 180 ezer fogyasztó maradt áramellátás nélkül Ukrajna öt régiójában egy éjszakai orosz támadást követően, közölte Artem Nekraszov, Ukrajna megbízott energiaügyi minisztere. Nekraszov a Telegramon azt írta, hogy az éjszaka folyamán támadás érte a déli Mikolajiv és Zaporizzsja régiókat, a közép-ukrajnai Cserkaszi és Dnyipropetrovszk régiókat, valamint az északkeleti Szumi térséget – írja a 444. Öt nappal ezelőtt több mint egymillió háztartás maradt áram nélkül Ukrajnában, miután orosz légicsapások érték az energetikai és ipari infrastruktúrát.

Életét vesztette a legénység két tagja, másik három pedig megsérült egy teherhajón dróntámadás következtében a dél-oroszországi Rosztov-na-Donu kikötőjében – közölte Jurij Szljuszar helyi kormányzó csütörtökön a Telegram-csatornáján. A kormányzó szerint a hajón húsz négyzetméteren tűz keletkezett, amelyet eloltottak. A Szljuszar által kiadott tájékoztatás szerint Batajszkban hét embernek okozott sérülést egy dróntámadás, egyikük kórházba szállítás után meghalt.

Az orosz védelmi minisztérium szerint a légvédelem közép-európai idő szerint szerda 18 és csütörtök hajnali 5 óra között 77 ukrán, repülőgép típusú, pilóta nélküli légi járművet lőtt le Oroszország légterében.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy a rosztovi régióban lévő Volgodonszkban őrizetbe vettek az ukrán titkosszolgálatok által megtévesztett 16 éves lányt, egy szakközépiskolai tanulót, aki abban a hiszemben kísérelt meg egy pokolgépet kézbesíteni egy tisztviselőnek a helyi önkormányzat bejáratánál, hogy – egy adatszivárogtatást leleplező művelet résztvevőjeként – pénzt és egy lehallgatókészüléket juttat el hozzá.

Az FSZB szerint a tizenévesnek a tudtán kívül az öngyilkos merénylő szerepét szánták. A hozzá egy rejtekhelyen keresztül eljuttatott pokolgépet roncsoló elemekkel töltötték meg, a bomba hatóereje 10 kilogramm trotilnak felelt meg.

(MTI)

Címkék: Nemzetközi Ukrajna

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG