4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A kormányfő szerint a békét kell finanszírozni.

A befagyasztott orosz vagyon ügye halott – jelentette ki a magyar miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben az EU-csúcsra érkezve, hangsúlyozva: nem a háborút kell finanszírozni, hanem a békét.  Orbán Viktor elmondta, tegnap este úgy látta, van már elegendő ellenző ország ahhoz, hogy összeálljon a blokkoló kisebbség. Lehet, hogy még egyszer nekifutnak, de semmi esély arra, hogy erre többség legyen. Azt hiszem, ez lekerült a napirendről, bár lehet, hogy utóvédharcok még történnek. Újra kell kezdeni az egész kérdés megtárgyalását – jelezte. Arra a kérdésre, hogy olyan közös uniós hitelfelvételt tudna-e támogatni, amelyben Magyarországnak nincs pénzügyi felelősségvállalása, elmondta: még nem tudni, hogy a „meghalt befagyasztott vagyon helyett” milyen más javaslatok jönnek elő.

Kiemelte azonban, hogy a magyar alkotmányban van egy szakasz, amelyik azt mondja, hogy a magyar kormány olyan hitelfelvételhez, amely Magyarország számára fizetési kötelezettséget teremt, csak parlamenti felhatalmazással járulhat hozzá.
„Nekem ilyen felhatalmazásom nincs és nem hiszem, hogy valaha Magyarországon bármilyen miniszterelnök felhatalmazást kap a parlamenttől arra, hogy eladósítsa Magyarországot egy európai uniós hitelen keresztül” – jegyezte meg. „Tehát Magyarország számára az az út, hogy közös hitelből finanszírozzák Ukrajnát, semmiképpen sem járható, de a jogi korlátokon túl nem is értenék vele egyet, mert szerintem nem a háborút kell finanszírozni, hanem a békét” – hangsúlyozta.

Kiemelte: az a terv, hogy az egyik háborúzó fél lefoglalt vagyonát elvesszük, és odaadjuk a másik háborúzó félnek, az nem más, mint hadüzenet. Nekünk ebbe a háborúba nem szabad beavatkozni, ebből kívül kell maradni és a békéért kellene dolgozni.
„Nem szeretnék egy olyan Európai Uniót látni, amely háborúban van. Ha pénzt adunk, akkor háborúban lesz az Európai Unió” – figyelmeztetett a kormányfő.

Orbán Viktor az Európai Parlament szerdai döntéséről szólva elmondta, jogszerűtlen az a határozat, amelyben megtiltják az orosz gáz és olaj használatát minden tagállam számára. Ez azt jelenti Magyarország számára, hogy ha ez bekövetkezik, akkor a rezsit nem lehet védeni – mutatott rá, hozzátéve: ebben az esetben a családok rezsiköltsége legalább két, de inkább háromszorosára fog nőni.

A miniszterelnök értékelése szerint „nagyon nagy csata volt” szerdán. „A mi Fidesz-KDNP-s képviselőink kiálltak Magyarország mellett, harcoltak Magyarországért, a többiek sajnos nem. A Tisza pedig egyenesen sunnyogott, tehát azt a megoldást választotta, hogy itt se voltam” – idézte fel.

A csütörtöki brüsszeli gazdatüntetésről úgy fogalmazott: a gazdáknak 100 százalékig van igazuk. Hozzátette: az első bajuk az a Mercosur nevű csomag, amely egy szabadkereskedelmi megállapodás lenne a latin-amerikai országokkal, és „megöli a gazdákat”. Magyarország azon országok közé tartozik, amelyek nem támogatják a Mercosur-megállapodást. Voltak erről komoly szakmai viták Magyarországon, végül is az lett a magyar álláspont, hogy ezt nem támogatjuk
– jelezte.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a megállapodáshoz minősített többségre volna szükség, és várakozásai szerint vannak elegen „Mercosur-ellenzők”, ami lehetetlenné teszi, hogy ezt a megállapodást aláírják. A terv az, hogy az Európai Bizottság elnöke még a héten ezt alá akarja írni. „Ezt szerintem most itt meg kell, és meg is tudjuk akadályozni” – fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy a gazdák másik gondja a Green Deal, amellyel úgy túlszabályozzák a mezőgazdasági munkákat, hogy az komoly költséget és versenyhátrányt jelent az európai termelőknek. „Tehát azt kell mondanom, hogy a Mercosur-megállapodással lábon lövik az európai gazdákat, de még előtte jól összekötözik a lábaikat, hogy semmi esélyük ne legyen egy globális versenyben” – értékelt. Ezért teljesen igazuk van a gazdáknak, a magyar kormány 100 százalékig a gazdák mellett van – jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG