2p

A teljes orosz kőolajexportból 2,2 százalék hazánk részesedése, tehát a maradék 97,8 százalékot más vásárolja meg, ami rávilágít a nyugat-európai országok képmutatására is – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a CNN-nek adott interjújában igen képmutatónak nevezte a nyugat-európai országokat, amiért azt állítják, hogy leállították az orosz kőolaj importját, miközben továbbra is ezt teszik, csak nem közvetlenül, hanem titokban – írja az MTI.

„Magyarország részesedése a teljes orosz kőolajexportból 2,2 százalék, ami azt jelenti, hogy a maradék 97,8 százalékot más vásárolja meg” – mutatott rá.

Majd arról számolt be, hogy Magyarország tengerparttal nem rendelkező országként nagyban függ az orosz energiahordozóktól, ugyanis a másik, Horvátországból érkező kőolajvezeték egyelőre nem képes hazánk és a szomszédos Szlovákia teljes ellátására.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban is aktív.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban is aktív.
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Nem lepte meg

Szijjártó Péter a műsorvezető kérdésére válaszolva elmondta, hogy nem lepte meg, hogy Donald Trump további lépéseket vár Európától az ukrajnai háború ügyében, hiszen az amerikai elnök épp azzal nyerte meg a választást, hogy hazája érdekeit fogja előtérbe helyezni.

Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok továbbra is megbízható szövetséges és egyben a NATO vezető ereje. „Trump elnök elvárása, hogy az európaiak tegyenek többet, véleményem szerint teljesen érthető az ő szemszögéből” – fogalmazott.

Továbbá elfogadhatatlannak nevezte a NATO-tagállamok légterének Oroszország általi megsértését, s arra figyelmeztetett, hogy minden ilyen esemény fokozza az eszkaláció kockázatát, ami Közép-Európa szempontjából különösen veszélyes.

„Ezért is mondjuk azt, hogy az egyetlen megoldás a konfliktus lezárása, mert amíg ez nem történik meg, addig minden egyes nappal fennáll az eszkaláció kockázata. És amit mindenképpen el kell kerülnünk, az a közvetlen konfrontáció a NATO-tagállamok és Oroszország között” – emelte ki.

Noha úgy vélte, hogy a behatoló orosz repülőgépek lelövése tragédiához vezethet, megismételte, hogy elfogadhatatlan egy NATO-tag légterének megsértése, ami válaszlépéseket vonhat maga után, és ezért jobb, ha erre egyáltalán nem kerül sor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hogyan lehet valaki egyszerre a CBS News tudósítója és a KGB tisztje?
Elek Lenke | 2026. március 1. 18:10
A világ egyik legnagyobb akcióhőse lehetne, Stirlitz kapitány és James Bond kalandjait messze felülmúlva. Szovjet – és angol – újságíró volt egyszerre, afféle fedőfoglalkozásként, de egyben diplomata és KGB-tiszt, nem mellesleg a Szovjetunió legnagyobb luxusautó-gyűjteményének tulajdonosa. Csoda, hogy még nem készült film az életéről.
Nemzetközi Őt is megölték? Mahmud Ahmedinezsád haláláról érkeznek hírek
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 17:24
Célzott támadásban halhatott meg a holokauszttagadó iráni exelnök, akit Magyarországon is vendégül láttak – a hírt azonban egyelőre nem erősítették meg hivatalos források.
Nemzetközi Most kezd fájni Amerikának is a háború: több katona is elesett
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 16:47
Az USA bejelentette: három katonát már elvesztettek a hadműveletben, öt súlyos sebesült is van.
Nemzetközi Már halálos áldozatai is vannak az iráni válaszcsapásoknak – Dubaj utcái kiürültek (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 15:09
Az iráni ellentámadás nem igazán tud átjutni a légvédelmi rendszereken, de az anyagi károk mellett már személyi sérülések és néhány haláleset is köthető hozzájuk.
Nemzetközi Így ömlik a pénz Putyin állítólagos szeretőjéhez
Kormos Olga | 2026. március 1. 14:49
Bár sem Vlagyimir Putyin, sem Alina Kabajeva soha nem ismerte el viszonyukat, az papírokkal igazolható, hogy hány milliárd rubelt csatornáztak be az állítólagos szeretőnek.
Nemzetközi Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:58
Az iráni Hámenei ajatollah halálát cinikus gyilkosságnak nevezte Vlagyimir Putyin.
Nemzetközi Durvul a helyzet: megrohamozzák az amerikai követségeket, konzulátusokat
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 09:47
Jelentős a feszültség a régióban: Karacsiban a konzulátust, Bagdadban a nagykövetséget vették célba az Amerika-ellenes tüntetők, Pakisztánban le is lőttek közülük többeket. Irán közben a régió számos országa ellen rakétatámadásokat indít.
Nemzetközi Iráni háború: Szijjártó Péter egy fontos helyzetjelentést és egy követelést tett közzé
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 09:17
A külgazdasági és külügminiszter is összefoglalta a helyzetet vasárnap reggel.
Nemzetközi Mi történik Iránban? Vasárnap reggeli összefoglaló
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 08:57
Számos vezető beosztású iráni politikus és katona halott, és bár az ellentámadások széleskörűek, egyelőre eredménytelenek. Az iráni nép reakciója nem egységes – az emberek fele ünnepel Hámeini halála miatt, a másik fele gyászol és bosszút esküszik. Vasárnap reggeli összefoglaló.
Nemzetközi Hivatalos: az ajatollah is meghalt az izraeli-amerikai támadásban (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 22:53
Ali Hámenei ajatollah, Irán vezetője is életét vesztette a szombati légicsapásokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG