2p

Washingtonban határozottan kiállt az amerikai-magyar atomenergetikai együttműködés mellett.

„A Brüsszel által okozott problémák megoldásának egyik eszköze az atomenergetikai együttműködés az Egyesült Államokkal, ugyanis minél előbb sikerül bővíteni Magyarország nukleáris kapacitásait, annál jobban enyhíthetők a REPowerEU-rendelet negatív hatásai” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban, amiről az MTI is beszámolt.

A külgazdasági és külügyminiszter új lehetőségeken gondolkodik
A külgazdasági és külügyminiszter új lehetőségeken gondolkodik
Fotó: MTI/Bánkuti András

Kifejtette, hogy itt kis méretű moduláris reaktorokra kell gondolni (SMR), amely technológia rövidesen használható lesz egy-egy iparterület vagy város olcsó, stabil és környezetkímélő energiaellátására. Szijjártó Péter ezután arra emlékeztetett, hogy Magyarország nemrég megállapodást írt alá az Egyesült Államokkal, amelynek alapján amerikai SMR-technológiát használhatnak majd a jövőben hazánkban.

„Tehát a magyar-amerikai nukleáris együttműködés terén most a kis nukleáris erőművek technológiai együttműködésével egy nagyon komoly új fejezetet nyitunk” – tette hozzá.

Szerinte kétségtelen, hogy minél nagyobb mértékben tudunk nukleáris energiát használni, annál kevésbé vagyunk mondjuk a földgáz importjára rászorulva.

Ezért lényegesnek nevezte, hogy minél gyorsabban haladjon a paksi bővítés és minél előbb használatba lehessen venni kis méretű moduláris reaktorokat is Magyarországon.

„Mi most úgy látjuk, hogy az amerikai technológia a legelőrehaladottabb ebben a tekintetben, így tehát az amerikai technológiának van esélye arra, hogy leghamarabb kis moduláris atomerőművek képében tudjuk használni ezt a technológiát. Az erről szóló megállapodást már aláírtuk. Ma pedig tisztázzuk a továbblépésnek a feltételeit” – összegzett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG