2p

Köszönet illeti Kínát a béke ügyének életben tartása miatt az elképesztő nehézségek közepette, ezért is fontos az együttműködés fenntartása a kelet-ázsiai országgal, amin ráadásul Magyarország rendkívül sokat nyert az elmúlt évek során – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott tárgyalása kapcsán hangsúlyozta, hogy bár már új szelek fújnak Washingtonból, a távol-keleti ország az utóbbi években is sokat tett a béke ügyének az életben tartásáért, amiért köszönet illeti —számol be róla az MTI.

Kifejtette, hogy az elmúlt években Magyarország nagyon sokat nyert a Kínával folytatott együttműködésen.

Kiemelte, hogy a kínai vállalatok hozták el hazánkba a legtöbb beruházást 2020-ban, 2023-ban és 2024-ben is, s az elmúlt tíz év során 54 nagy beruházás érkezett a kelet-ázsiai országból több mint 17 milliárd euró értékben, mintegy 40 ezer munkahelyet teremtve.

Szijjártó Péter kínai kollégájával Vang Jivel parolázik
Szijjártó Péter kínai kollégájával Vang Jivel parolázik
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó szerint Magyarország élen jár

Szavai szerint ezek lehetővé tették, hogy Magyarország élen járhasson a globális autóipari technológiai forradalomban, márpedig nagyon rég volt példa hasonlóra.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy Kína a magyar gazdaság második számú importforrása, a kereskedelmi forgalom éves volumene már évek óta folyamatosan tízmilliárd dollár felett van.

Kitért arra is, hogy tavaly a koronavírus-világjárvány után ismét félmillió fölé ment a kínai turisták által Magyarországon töltött vendégéjszakák száma, ami nagy rekord, és hét kínai nagyvárosból heti 21 járat közlekedik a budapesti repülőtérre. Illetve elmondta, hogy a közép-európai régióból hazánk exportálja a legtöbb élelmiszert Kínába.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A világ első 3D-vel nyomtatott szállodája Oroszországban épül fel
Elek Lenke | 2026. július 26. 17:01
Rosztov-Velikijben épül a világ első 3D nyomtatással épített szállodakomplexuma, Jaroszlavl megyében, a festői Nyero-tó partján. A fő épületet, a vendégházakat, az egész évben nyitva tartó úszómedencéket, a hajóállomást és az épületek belsőépítészeti struktúráját egyaránt így hozzák létre. A legmodernebb technológia ellenére maga a komplexum a rosztovi Kreml stílusát idézi. A projekt több mint 1 milliárd rubelbe kerül.
Nemzetközi Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 16:20
A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától.
Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG