2p

Feleségével adott interjút Volodimir Zelenszkij.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök január 2-án, felesége, Olena Zelenszka társaságában adott televíziós interjút, számolt be a Kyiv Independent. A beszélgetés időzítése beszédes, mivel január 20-án Donald Trump leteszi hivatali esküjét, a megválasztott amerikai elnök pedig ígéretet tett arra, hogy tárgyalások révén segíti a háború lezárását.

Zelenszkij elismerte, hogy Trump fontos szereplő lehet a háború végének előmozdításában.

„Döntő szerepe lehet a háború befejezésében… vagy segíthet megállítani Putyint. Ezt képes megtenni” – jelentette ki az elnök, hozzátéve, hogy szerinte Trump valóban véget akar vetni a háborúnak.

Újévi interjút adott az ukrán elnök
Újévi interjút adott az ukrán elnök
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij


A Trump-kormányzat tervezett lépései megosztották Kijevet, különösen a katonai támogatással kapcsolatban. Trump korábban kijelentette, hogy gyors megállapodást akar kötni, és csökkentené az amerikai szerepvállalást. Ugyanakkor Keith Kellogg tábornok békeküldötté való kinevezését pozitívan értékelte Ukrajna. „Eddig nem volt negatív tapasztalatom a kapcsolattartásunkban” – mondta Zelenszkij, kiemelve a kapcsolatok építésének fontosságát.

A biztonsági garanciák kérdése is hangsúlyos téma volt. Zelenszkij szerint az amerikai jelenlét kulcsfontosságú: „Bármilyen biztonsági garancia gyenge az Egyesült Államok részvétele nélkül.” Emellett üdvözölte Emmanuel Macron francia elnök európai békefenntartókról szóló kezdeményezését, de hangsúlyozta, hogy egy ilyen misszióhoz szélesebb európai részvétel szükséges.

A NATO-tagság továbbra is Ukrajna prioritása maradt, és bár a csatlakozás időpontja bizonytalan, Zelenszkij egyértelművé tette:

„Az igazságos béke számunkra azt jelenti, hogy tudjuk, mikor leszünk az EU tagjai, és hogy erős biztonsági garanciákkal rendelkezünk, amelyekben a NATO a legjobb megoldás.”

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG