Bizonyára minden olvasónk hallott róla, hogy múlt kedden merénylet végzett az orosz Igor Kirillov altábornaggyal, az orosz nukleáris, biológiai és vegyi védelmi erők parancsnokával a moszkvai otthona előtt. Az eset egyrészt azért kapott nagy figyelmet, mert egy magas rangú orosz katonatiszt volt az áldozat, másrészt azért, mert Ukrajna, ha hivatalosan nem is, de gyakorlatilag magára vállalta a merénylet elkövetését.

De ez nem az első eset volt, hogy az ukrán titkosszolgálatok lecsaptak orosz területen: a háború lassan három éve alatt már több, a háborúhoz köthető orosz személy vesztette életét célzott támadásokban orosz földön. A másik oldalról viszont nem nagyon értesülünk hasonlóról. Pedig a 2022-es orosz invázió idején arról lehetett hallani, hogy az orosz szolgálatok komolyan készültek ukrajnai műveletekre, amelyeknek az lett volna a célja, hogy megbénítsák az ukrán kormányzat működését a kritikus napokban. Ebből nem lett semmi, és azóta sem igazán jönnek hírek orosz ügynökök ukrajnai tevékenységéről – pedig azt gondolhatnánk, hogy egy nagy létszámú orosz kisebbséggel rendelkező, nyelvileg és kulturálisan Oroszországhoz nagyon közel álló országban igazán könnyen tudna tevékenykedni az orosz titkosszolgálat.

KGB-utódok egymás ellen

A dolog nyitja részben az, hogy a szolgálatok egy olyan ellenféllel kerültek szembe, amely pontosan ismeri a működésüket – mert maga is ugyanarról a tőröl származik. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálathoz (FSZB) hasonlóan az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) is a szovjet KGB utódszervezetének tekinthető, és 1991-ben, Ukrajna függetlenségének kikiáltásakor átvette a szovjet előd feladatkörét, erőforrásait és szervezeti felépítését is.

Ez azt is jelenti, hogy az SZBU hatalmas szervezet volt – és maradt is. Jelenleg nagyjából 30 ezer alkalmazottja van a „cégnek”, és feltehetően rengeteg, valamilyen formában az SZBU-val kapcsolatban álló „külsős munkatárssal” is rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy az SZBU közel akkora szervezetet működtet, mint a 35 ezer alkalmazottat foglalkoztató FBI, négyszer akkorát, mint a Moszad, és hétszer akkorát, mint a brit belföldi kémelhárító ügyosztály, az MI5.

A méret mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy az SZBU belföldön látszólag sikerrel tudta felvenni a harcot az FSZB-vel és más orosz titkosszolgálatokkal, de ehhez azért kellett egy jókora pofon is. 2014-ben Viktor Janukovics, a forradalomba belebukott orosz elnök Oroszországba menekülése előtt egy rajtaütést rendelt el az SZBU központja ellen, amely során rengeteg titkos iratot tüntettek el vagy semmisítettek meg.

Ezután jött ugyanebben az évben a Krím orosz megszállása – amellyel kapcsolatban joggal merült fel, hogy minimum súlyos hibákat követett el az ukrán titkosszolgálat, de valószínűleg még erről is többről, orosz beépülésről, árulásról lehetett szó –, majd a kelet-ukrajnai „felkelés”.

Megtisztított szervezet

Az SZBU akkoriban kinevezett igazgatója, Valentyin Nalivajcsenko hatalmas tisztogatást vezényelt le a szervezet soraiban, jöttek a letartóztatások, eljárások indultak árulással gyanúsított ügynökök és munkatársak ellen.

A következő években aztán új, fiatalabb, a független Ukrajnához hű emberekkel töltötték fel a szervezet sorait, és – főleg a nyílt orosz invázió kezdete, 2022 óta – a nyugati hírszerző ügynökségekkel, és legfőképpen a CIA-val is szoros kapcsolatokat épített ki az SZBU.

„Amit 2014-ben elkezdtünk, az most működik” – mondta erről az átalakulási, együttműködési folyamatról Nalivajcsenko a Financial Timesnak.

Tény, hogy úgy tűnik, az SZBU pont a megfelelő eszközzé vált arra, hogy az orosz szolgálatok működését a minimálisra korlátozza Ukrajnában, miközben rendszeresen lecsap orosz területeken is. Ebben minden bizonnyal szerepet játszik az, hogy az SZBU-nál még pontosan ismerik a régi, „jól bevált” szovjet módszereket, közben viszont megkapják a CIA és más nyugati ügynökségek technolóigai és információs segítségét, amellyel láthatóan egy lépéssel az FSZB és társai előtt tudnak maradni.

Átlépték a határokat

Jó kérdés persze, hogy az SZBU tevékenysége átlép-e bizonyos, a nyugati, kimondva legalábbis létező morális határokat. Kirillov esetében nehéz lenne azt mondani, hogy nem legitim célpontja az ukrán haderőnek, de attól még egy moszkvai lakóövezetben elkövetett robbantásos merénylet azért minimum a szürkezónába tartozik ilyen szempontból.

De mit mondjunk például Darija Dugina 2022. augusztusi meggyilkolásáról? (Ezt ugyan még a mostanihoz képest is kevésbé vállalta magára az SZBU, de nem hivatalosan a legtöbb szakértő tudni véli, hogy az SZBU állt a merénylet mögött – a kérdés inkább az, hogy eredetileg is Darija, vagy inkább apja, Alekszandr Dugin volt-e a célpont.) Igen, Alekszandr Dugin és maga Darija Dugina is támogatója és haszonélvezője (volt) az Ukrajna elleni háborúnak, de mégiscsak egy civilt robbantott fel – valószínűleg – az ukrán titkosszolgálat.

Az SZBU mindenesetre kimondott célként kezeli az Oroszországon belüli hasonló akciókat. Ahogy Vaszilij Maljuk, az SZBU igazgatója fogalmazott:

„A biztonsági szolgálat álláspontja egyértelmű és világos: az agresszor minden bűncselekménye büntetést kell, hogy maga után vonjon.”

Egyesek szerint viszont Ukrajnán belül is túlságosan nagy hatalmat gyakorol és túlságosan ellenőrizetlenül működik az SZBU. Egy nyugati diplomata szerint „az SZBU óriási hatalommal bír – sokak szerint túl nagy hatalommal is”. A háborús évek alatt azért lehetett olyan ügyekről hallani, amikor az oroszokkal való összejátszással vádolt személyek tűntek el vagy haltak meg Ukrajnában – anélkül, hogy rendes eljárásban kiderült volna, valójában mit is követtek el.

Hatásos módszer

Tény viszont, hogy amit az SZBU (és egyébként részben a vele rivalizáló katonai hírszerzés, az Oroszországban és orosz személyek ellen szintén rendszeresen műveleteket végrehajtó GRU) művel, az működik – és a puszta bosszúnál többet is érhet.

Az Oroszországon belüli célzott likvidálások ugyanis szinte az egyetlen módját képviselik annak, hogy az orosz elit tagjai is szembesüljenek a háború valóságával. Moszkvából nézve a háború még mindig leginkább valami távoli, ukrán földön zajló dolog, amelyben ukránok és zömében vidéki, szegény, jelentős részben valamelyik kisebbséghez tartozó orosz állampolgárok vesznek részt. Ezen változtathat az, ha az orosz elit a háborúban bármilyen szerepet vállaló tagjainak a saját személyes biztonságuk miatt is aggódniuk kell.

„Az orosz katonai-politikai vezetők két dologtól tartanak igazán: ingatlanjaik lefoglalásától, valamint a célzott gyilkosságoktól”

– fogalmazott Dmitrij Bikov, a Putyin-rezsimmel szemben kritikus orosz író, aki egyébként 2019-ben minden bizonnyal túlélt egy az orosz titkosszolgálatok által szervezett, az Alekszej Navalnij ellenzéki vezető elleni, novicsokos támadáshoz hasonló gyilkossági kísérletet.

És az orosz elit tagjai ráadásul azt látják, hogy az FSZB és más orosz szolgálatok nem képesek megvédeni őket. Az orosz biztonsági szolgálatok gyorsan elfogták a Kirillov-merénylet feltételezett (üzbég) elkövetőjét, vagy éppen a 2024. márciusi, a Crocus City Hall elleni terrortámadás elkövetőit – de egyik esetben sem tudták megakadályozni a támadásokat.

„Az FSZB nagyon jó abban, hogy felgöngyölítse, ami már megtörtént, de nem túl jó abban, hogy információt gyűjtsön arról, ami következik. Ez másfajta képességeket igényel. Ehhez az ügynökségnek nagyon jó információgyűjtőnek kellene lennie, ez pedig bizalmat, jó információmegosztást feltételez – és ez nem olyasmi, amit az orosz hírszerző ügynökségek között látunk”

– mutat rá Andrej Szoldatov, a Center for European Policy Analysis vezető munkatársa.

A sikerek pedig minden bizonnyal csak további bátorítást jelentenek az ukrán titkosszolgálatoknak, hogy folytassák a célzott likvidálásokat orosz területen is.