2p

Az eddigi legnagyobb tüntetésre készülnek a diákok Belgrádban március 15-én.

Vidékről és külföldről is sok résztvevőt várnak a szombatra meghirdetett belgrádi diáktüntetésre – írja a 444 a Deutsche Welle riportjára hivatkozva.

A tüntetéssorozat három hónapja zajlik, Aleksandar Vucic szerb elnök pedig az elmúlt napokban a hatóságok erőteljesebb fellépésével fenyegette meg a tüntetőket, miután azok a legtöbb állami egyetem után blokád alá vették a szerb köztelevízió központját is.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök többször is támogatásáról biztosította Vucicot, a tüntetéseket pedig a brüsszeli/globalista körök a szerb kormány megdöntésére tett kísérleteként írta le.

„Nem vagyunk vakok, ami Szlovákiában és Szerbiában történik, az nem magától történik, azt csinálják, azt gerjesztik. Tudnék idézni hasonló magyarországi, kevésbé sikeres destabilizációs kísérleteket is, ez az igazság”

– mondta a szerb elnök február közepi budapesti látogatásán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Amerikai békeküldöttség Pakisztánban: Vance vezetésével indulnak a tárgyalások
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 16:30
Elindult Pakisztánba az Egyesült Államok békeküldöttsége, amely az Iránnal folytatott tárgyalások új fordulójára készül. A delegációt JD Vance amerikai alelnök vezeti, és a tervek szerint szombaton csatlakozik a felek közötti egyeztetésekhez az iráni háború lezárásáról – számol be az Al Jazeera.
Nemzetközi Feszült hangulatban zajlott Trump és a NATO-főtitkár találkozója
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:07
Éles hangvételű volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Rutte, a NATO főtitkárának legutóbbi egyeztetése – írja a Politico több forrásra hivatkozva. A lap értesülései szerint a megbeszélésen sértések és fenyegetések is elhangzottak, bár ezt a hivatalos források részben cáfolják – összegezte a Telex.
Nemzetközi Az iráni háború is szóba került az Egyesült Államok és Románia között
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 14:07
A NATO keleti szárnyának biztonságát érintő fejleményekről és a gazdasági együttműködés prioritásairól egyeztetett telefonon Marco Rubio amerikai és Oana Toiu román külügyminiszter – közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
Nemzetközi Zelenszkij: tavasszal befejezhetik a Barátság kőolajvezeték javítását
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:40
Ukrajna akár már idén tavasszal végezhet a Barátság kőolajvezeték helyreállításával – erről beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy kijevi sajtótájékoztatón. A projekt azonban továbbra is függ az európai finanszírozástól, amelyet az olajszállítás lehetőségéért cserébe várnak.
Nemzetközi Másfél nap tűzszünet jöhet Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:03
Az ortodox húsvét miatt Vlagyimir Putyin tűzszünetet javasolt, erre Volodimir Zelenszkij is reagált a közösségi oldalán.
Nemzetközi Itt egy új felmérés: a kormánypárti szavazók is az EU-ban látják a jövőt?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 15:33
Magas az uniós tagság támogatottsága. 
Nemzetközi Gyanús területen ólálkodtak az orosz tengeralattjárók
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:17
A britek megfigyelték őket.
Nemzetközi Magyarázatot követel az Európai Bizottság a magyar kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 13:54
Az Európai Bizottság magyarázatot vár Magyarországtól a kiszivárgott Szijjártó Péter-Szergej Lavrov-beszélgetés miatt.
Nemzetközi Nem lassít Izrael, újabb likvidálás, újabb bombázás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:16
Szerintük Libanonban nincs tűzszünet.
Nemzetközi Van egy kis baj a Hormuzi-szorossal
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:26
Az Iráni Forradalmi Gárda tett közzé figyelmeztetést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG