3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Már a harmadik G7-es állam döntött így.

Kanada azt tervezi, hogy szeptemberben elismeri a Palesztina államot az ENSZ-ben – jelentette be szerdán Mark Carney kanadai miniszterelnök; Izrael azonnal elítélte a lépést, Donald Trump amerikai elnök szerint pedig ezek után nehéz lesz kereskedelmi megállapodást kötni Kanadával.

„Kanada el kívánja ismerni Palesztina Államot az ENSZ Közgyűlésének 80. ülésszakán, 2025 szeptemberében”

- közölte Mark Carney ottawai sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy „az emberi szenvedés mértéke a Gázai övezetben elviselhetetlen”. A lépést Kanada „régi” meggyőződése motiválja, hogy a kétállami megoldást támogatja az évtizedek óta tartó izraeli-palesztin konfliktus lezárása érdekében – magyarázta a miniszterelnök. „A kétállami megoldás lehetősége a szemünk előtt erodálódik” – mondta.

Kanada szándéka „a Palesztin Hatóság azon akaratán alapul, hogy alapvető reformokat hajtson végre”

- mondta a miniszterelnök, utalva Mahmúd Abbász palesztin elnök azon kötelezettségvállalására, hogy 2026-ban általános választásokat tart, és nem militarizálja a palesztin államot.

Franciaország és az Egyesült Királyság után Kanada a harmadik G7-tagország, amely jelezte a palesztin állam elismerésére irányuló szándékát.

Az izraeli külügyminisztérium a maga részéről az X közösségi oldalon közzétett posztjában bírálta a kanadai kormány tervezett lépését, azt állítva, hogy az

„jutalmazza a Hamászt, és aláássa a gázai tűzszünet elérésére és a túszok kiszabadítására irányuló erőfeszítéseket”.

Donald Trump amerikai elnök szintén bírálta Mark Carney döntését, és figyelmeztetett, hogy az megnehezíti az Ottawával a vámokról folytatott tárgyalásokat. „Kanada most jelentette be, hogy támogatja a palesztin államot. Nagyon nehéz lesz kereskedelmi megállapodást kötnünk velük. Ó Kanada!!!!” – írta az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán.

Az Egyesült Államok közölte, hogy megállapodás hiányában 35 százalékos vámot vet ki minden olyan kanadai árura, amely nem tartozik az amerikai-mexikói-kanadai szabadkereskedelmi megállapodás hatálya alá.

Carney szerdán azt mondta, hogy a Donald Trump amerikai elnök kormányával folytatott vámtarifa-tárgyalások konstruktívak, de nem biztos, hogy a tárgyalások az augusztus 1-i határidőig lezárulnak.

A francia elnökség szerdán üdvözölte a kanadai miniszterelnök bejelentését, és örömét fejezte ki, hogy „együtt tudunk dolgozni Kanadával a térség békéjének újjáélesztésén”, hozzátéve, hogy Emmanuel Macron „a mai nap folyamán” beszélt erről Mark Carney-val.

Mark Carney hozzátette, hogy országa mindig is rendíthetetlen tagja volt annak a országcsoportnak, amely reméli, hogy a kétállami megoldás „az izraeli kormány és a Palesztin Hatóság közötti tárgyalásos rendezésen alapuló békefolyamat révén valósul meg”. „Sajnos ez a megközelítés már nem tartható” – mondta, támadva a „Hamász terrorizmusát” és azt, hogy a csoport „régóta és erőszakosan elutasítja Izrael létjogosultságát”.

Bírálta továbbá Izrael „tartós kudarcát” a gázai humanitárius katasztrófa megakadályozásában, valamint a megszállt Ciszjordániában és az Izraelhez csatolt Kelet-Jeruzsálemben lévő települések bővítését, amelyek a nemzetközi jog szerint illegálisnak minősülnek.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG