1p

Jóváhagyta a Gázaváros elfoglalásáról szóló terveket szerdán Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter, aki 60 ezer tartalékos behívását is elrendelte.

A tárca egyik tisztségviselőjének közlése szerint a behívólevelek kiküldését már az elkövetkezendő napokban megkezdik. Mint mondta, a most behívottakkal a hadseregben lévő tartalékosok száma körülbelül 120 ezerre emelkedik majd.

A Jiszrael ha-Jom című angol nyelvű izraeli hírportál úgy tudja, a hadsereg előzetes értékelései szerint a várhatóan szeptember elején kezdődő műveletek mintegy két hónapon át tarthatnak, jóllehet – amint arra a hírportál rámutat – a tartalékosoknak várhatóan tovább kell maradniuk a hadsereg kötelékében „annak érdekében, hogy a térséget megtisztítsák a terroristáktól és a fegyverektől” – írja az Infostart.

Hétfőn az izraeli parlament külügyi és védelmi bizottsága már rábólintott Kac azon kérésére, hogy a tartalékosok sürgősségi mozgósításának idejét szeptember 4-ig meghosszabbítsák.

A Times of Israel című izraeli újság úgy tudja, a behívandóknak csak egy része kerül Gázavárosba, sokakat más gázai régiókba vezényelnek, hogy erősítsék az ott állomásozó egységeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Túl lehet a kritikus pillanatokon a pénteken meglőtt orosz tábornok
Imre Lőrinc | 2026. február 7. 12:15
Vlagyimir Alekszejev tábornokot megműtötték, majd magához tért a mesterséges kómából.
Nemzetközi Elmúlt a veszély, újranyíltak az Ukrajnához közeli lengyel repülőterek
Imre Lőrinc | 2026. február 7. 11:35
Újra megnyitották a lengyelországi Lublin és Rzeszów repülőtereit, miután „nem tervezett katonai tevékenység” miatt lezárták azokat.
Nemzetközi Trumpék irányítják Alberta szeparatista mozgalmát Kanadában?
Bózsó Péter | 2026. február 7. 10:31
Az albertai szeparatisták három állítólagos találkozó után finanszírozást kérnek Donald Trump kormányától.
Nemzetközi Már az asztalon van a 20. uniós szankciócsomag Oroszországgal szemben
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 17:35
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beterjesztette a huszadik szankciós csomagot Oroszországgal szemben. A nyersolajra teljes tengeri szolgáltatási tilalmat vezetnének be.
Nemzetközi Áramszünettel küzd több ukrán megye, nagyvárosokat is érint a kimaradás
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 15:41
Harkiv, Dnyipropetrovszk és Donyeck megyében reggel óta szünetel az áramszolgáltatás, az orosz támadás az infrastruktúra ellen még délután is tartott.
Nemzetközi Irán akár a fődíjat is megütheti, ha kitör a háború Amerikával
Litván Dániel | 2026. február 6. 14:14
Milyen eszközökkel és mennyire lehet képes visszaütni Irán, ha Trump csapásokat indít? Az amerikai harci gépek ellen keveset tehetnek az irániak, de jóval értékesebb, és elérhető célpontjaik is lehetnek.
Nemzetközi Februárban Magyarországra jöhet Marco Rubio amerikai külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 12:10
Úgy tűnik, hogy Magyarországra érkezhet a választási kampányban egy magasrangú amerikai politikus, Marco Rubio külügyminiszter személyében. Hosszabb távon pedig JD Vance alelnököt is hazánkba csábítaná a kormány.
Nemzetközi Figyelmeztetést adott ki az Egyesült Államok Iránra
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:30
Az Egyesült Államok iráni virtuális nagykövetsége péntek hajnalban biztonsági figyelmeztetést adott ki, amelyben felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el Iránt.
Nemzetközi Merénylet történt egy orosz katonai vezető ellen Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:12
Egy magas rangú orosz tábornokot többször meglőttek és megsebesítettek az orosz fővárosban.
Nemzetközi Magyarország menedéket adott, Varsó elítélte, most európai elfogatóparancs jöhet a lengyel ex-miniszter ellen
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:13
A varsói kerületi bíróság csütörtökön elrendelte Zbigniew Ziobro letartóztatását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG