3p

Oroszország szükségesnek tartja a békét és a stabilitást az Északi-sarkvidéken, mert nemzeti és stratégiai érdekeinek egyik területét látja benne. Ennek érdekében Moszkva kész együttműködni minden állammal – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

„Az Északi-sarkvidék nemzeti érdekeink, stratégiai érdekeink övezetét képezi. Jelen vagyunk az északi-sarkvidéki övezetben, és továbbra is jelen leszünk ott” – kommentálta a szóvivő Donald Trump megválasztott amerikai elnök Kanadára és Grönlandra vonatkozó kijelentéseit.

Peszkov hangoztatta: Washington szerint figyelembe kell venni a grönlandiak véleményét ahhoz, hogy Grönland az Egyesült Államokhoz tartozzon. Ebben az esetben a Nyugatnak tiszteletben kell tartania a Donyec-medence és Novorosszija lakóinak véleményét is, akik az Oroszországgal való egyesülés mellett döntöttek.

Nem az oroszokra tartozik, mi lesz Grönlanddal
Nem az oroszokra tartozik, mi lesz Grönlanddal
Fotó: Depositphotos

Közölte:

„Oroszország figyelemmel kíséri a Kanadára és Grönlandra vonatkozó amerikai követelésekkel kapcsolatos helyzet drámai alakulását, de úgy véli, hogy ez a kérdés Washington Ottawával és Koppenhágával fenntartott kétoldalú kapcsolatainak körébe tartozik”.

Január 7-én Trump azt mondta, hogy Grönlandnak az Egyesült Államok részévé kell válnia, hogy a nemzetbiztonságot biztosítsa, és megvédje a kínai és orosz fenyegetésektől. Még első elnöki ciklusa idején (2019-ben) azt mondta, hogy az Egyesült Államok megvásárolhatja Grönlandot, amely Dánia területe, és széles körű autonómiával rendelkezik. Akkoriban a grönlandi és a dán hatóságok abszurdnak nyilvánították a felvetést.

Ezen túlmenően a megválasztott amerikai elnök aktívan támogatja Kanada 51. államként történő annektálásának gondolatát. Az ország számos lakosa állítólag támogatja ezt. Úgy vélte, hogy egy ilyen egyesülés nemcsak gazdasági stabilitást hozna Kanadának, hanem meg is védené a külső fenyegetésektől.

Peszkov sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy Oroszország érdekelt a kazahsztáni Aktau város közelében az Azerbaijan Airlines (AZAL) repülőgépével történt baleset teljesen objektív és pártatlan kivizsgálásában, amelyen már dolgoznak a nyomozó hatóságok.

Emlékeztetett egyben arra, hogy a baleset óta Vlagyimir Putyin orosz elnök és Ilham Aliyev azeri elnök kétszer beszélt telefonon, az orosz vezető bocsánatot is kért, és sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt.

„Minden szükséges segítséget és együttműködést megadunk a baleset okainak kivizsgálásához” – jelentette ki a Kreml szóvivője.

Az Azerbaijan Airlines Bakuból Groznijba tartó, Embraer 190 típusú utasszállító gépe december 25-én zuhant le a kazahsztáni Aktau közelében. A fedélzeten a személyzet 5 tagja és 62 utas tartózkodott, köztük orosz, azerbajdzsáni, kazah és kirgiz állampolgárok. A balesetben 38 ember vesztette életét.

Aliyev szerint a gépet, bár tévedésből, az oroszok lőtték le, mert a kaukázusi terület légterében, ahol az utasszállító repült, éppen ukrán dróntámadás zajlott. Az azeri elnök, akinek országa jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal, sajnálatát fejezte ki, amiért az orosz hatóságok és a média az „ügy eltussolása” érdekében különböző abszurd elméleteket vetett fel, például madárrajjal való ütközést, illetve a fedélzeten történt gázpalackrobbanást. Oroszországnak bocsánatot kell kérnie, el kell ismernie a felelősségét, meg kell büntetnie a vétkeseket, és kártérítést kell fizetnie Azerbajdzsánnak és a szerencsétlenség áldozatainak – jelentette ki Aliyev.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 17:13
Nem vártak sokáig a kölcsönös vádaskodással.
Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG